Sztárfocistával jött össze Görög Zita

Sztárfocistával jött össze Görög Zita

kapcsolat
PUBLIKÁLÁS: 2017. augusztus 15. 05:20
<p>Laczkó Zsoltot reggeli közben ismerte meg.</p>
F. Zs.

A modell és a sportoló pár hónapja van együtt, de tagadni sem tudnák, hogy mit éreznek egymás iránt, úgy forr körülöttük a levegő. Görög Zita és Laczkó Zsolt kéz a kézben érkezett egy rendezvényre, ahol egyértelmű volt, hogy egy párt alkotnak, bár szerették volna még titokban tartani a kapcsolatukat. 

Szombaton, egy római-parti állóhajón mondta ki a boldogító igent Gróf Dávid, a Budapest Honvéd labdarúgócsapatának válogatott kapusa. A vendégek között ott voltak a legjobb barátai és természetesen a csapattársai is, köztük Laczkó Zsolt, aki Zitával az oldalán érkezett. 

– Pár hónap után nehéz bármit is kijelenteni kettőnkkel kapcsolatban, az esküvő volt az első esemény, amire együtt mentünk – mondta a Borsnak a modell- színésznő. – Szerettük volna még egy kicsit megtartani magunknak a hírt, de kiszivárgott.

Zitának és Zsoltnak rengeteg lehetősége lett volna már az elmúlt hónapokban is megismerkedni egymással, hiszen mindketten közszereplők, többször összefuthattak volna eseményeken, amelyekre mindketten hivatalosak voltak, a találkozásuk mégis egy romantikus mesébe illő reggelen történt. 

– Ugyanarra a helyre járunk reggelizni, így ismertük meg egymást – mondta szűkszavúan Zita. – Összenéztünk, és eldőlt minden. 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.