Tértivevényes levélben értesítette a Budapesti Temetkezési Intézet Kozák András özvegyét arról, hogy a színművész 2005-ben megváltott sírjának bérlete hamarosan lejár – írta lapunknak az intézmény, keddi cikkünkre reagálva.
Mint megírtuk, csak a véletlenen múlt, hogy a Kossuth-díjas művészt nem hantolták ki özvegye, Drahota Andrea tudta nélkül. A színésznő elmondta, nem kapott értesítést arról, hogy lejárt a sírhely bérlete, csak Kozák András egy rajongója talált egy cetlit a sírkövön, ő írt az özvegynek. Levele célba ért, a temetkezési intézet viszont most arra hivatkozik, hogy az ő levelük „címzett ismeretlen” hivatkozással visszajött. Ez azért is különös, mert a művésznő minden elérhetőségét megadta a temetőben, és lassan tizenhárom éve él ugyanabban a házban, amit párjával, Kozák Andrással kezdtek építeni.
A sírkőre biggyesztett üzenetről is szót ejt levelében a temetkezési cég: „Az érvényes szabályzatunk szerint az át nem vett értesítő levelekhez köthető sírokra kulturált módon kihelyezünk egy értesítő matricát abban bízva, hogy a temetőlátogatás során ily módon fel tudjuk hívni a rendelkezők figyelmét a közeledő lejáratra, és megkímélhetjük őket a lejárat miatti kellemetlenségektől” – írták hozzátéve, hogy a sírra kihelyezett értesítő igen diszkrét, semmiképp sem megalázó vagy kegyeletsértő.
Évi: Ez így működik, hiába van leadva az elérhetőség, senki nem értesít. Én ugyanígy jártam, én sem vagyok mindennapos temetőbe járó. Értesítés a sírkövön, aztán vagy tudsz róla, vagy nem. Mikor bementem az irodába, még majdnem én kaptam a fejemre, hogy miért nem tartom számon. (...) Csak a pénzt beszedni, a többi már nem számít! Siralmas!
Marosvölgyiné: Hasonlóan jártam anyósomék sírhelyével. Amikor megtudtam, mi történt (nem részletezem, családi ügy) az első reakció: felháborodás.
Solymosiné: A sírhely felszámolása után a drága sírkövek (márvány stb.) kikhez kerülnek? Jó bolt lehet, ezért sietnek, szomorú, és elgondolkodtató.
Eszter: Te jó ég, már halott sem lehetsz nyugodtan.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.