Celeb

A ­­zsaruk tudják, ki lopott Kozsóéknál

Bors

Létrehozva: 2017.06.30.

Három év börtön fenyegeti a tettest, a rendőrök már gyanúsítottként ki is hallgatták. Kozsót két napja próbáljuk az áram- és vízlopási ügyben kérdezni, de hiába.

Nagy vihart kavartak bő egy évvel ezelőtt a Bors cikkei: a rendőrség nyomozást indított a Kozsó nevével fémjelzett Zöld Teknős Barlangja teaház ügyében. Egy volt alkalmazott tett feljelentést, a gyanú szerint pedig nem csak a vizet, áramot is lophattak az üzemeltetők. Hogy ki? Az elmúlt egy évben a rendőrök ezt is kiderítették.

– Tekintettel arra, hogy szabálytalan áram- és vízvételezés gyanúja merült fel, ezért a rendőrség nyomozást folytat lopás gyanúja miatt. Az ügyben a rendőrség egy személyt hallgatott ki gyanúsítottként – közölte megkeresésünkre a Budapesti Rendőr-főkapitányság Kommunikációs Osztálya.

Papíron semmi köze hozzá

Az ügyben feljelentést tevő volt üzletvezető korábban arról is beszélt, Kozsó megtiltotta a személyzetnek, hogy a leolvasókat a villanyórák közelébe engedjék a Zöld Teknős Barlangja teaházban. A napokban a szamuráj segítségére siető másik zenész, Hozsó pedig hasonló élményekről számolt be: elmondása szerint az áramlopási ügyről hiába kérdezte Kozsót, ugyanakkor – bár papíron semmi köze nem volt a teaházhoz – mindenbe beleszólt, és mindent egyeztetni kellett vele.

Kozsót és volt párját is többször próbáltuk elérni telefonon, sőt a közösségi oldalán keresztül is kerestük. Ügyvédje szerdán azt ígérte, csütörtökön írásban reagálnak majd a meggyanúsítással és az üggyel kapcsolatos kérdéseinkre. Végül tegnap telefonon azt közölte, már ő sem éri el Kozsót. Az énekes édesanyja sem kívánt nyilatkozni. 

Egy független jogászt is megkérdeztünk az ügyről, aki csak annyit mondott: egy ügyvezetőt általánosságban terhel felelősség egy üzletért, a nyomozás pedig biztosan kideríti, lehet-e a tulajdonos, az ügyvezető vagy egy harmadik – elvileg független ember – felelős a bűncselekményért. Miután ugyanis kiderült, hogy nyomoznak, majd a vízművek és áramszolgáltató emberei is ízekre szedték a Jókai utcai üzlethelyiséget. Kozsó minden létező módon eltűnt a vállalkozás életéből, ami így akkor szülei tulajdonába került. Volt párjával, aki állítólag papíron ügyvezetője is volt a vállalkozásnak, időközben szakítottak. Munkatársunktól

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16728602_auto_resized.jpg
origo.hu

Mínusz 11 fok, 15 centiméteres hó és ónos eső is várható a következő napokban

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/22516_resized.jpg?avcount=1701541212
origo.hu

Ezekkel a csapatokkal már biztos játszik a magyar válogatott az Eb-n

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16727614_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

7 pikáns kolbászos recept, amit idén télen ki kell próbálnod

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16729051_auto_resized.jpg
vg.hu

Ítéletidő Németországban - Lezárták a müncheni repülőteret, a vonatok sem közlekednek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16728792_auto_resized.jpg
ripost.hu

Tuvic Aleksandra és Gelencsér Kornél: Az első perctől kezdve együtt élünk

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16728515_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Új rendeletet adott ki a Kreml, ami rendkívül rossz hír a tél előtt álló Kijevnek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16728725_auto_resized.jpg
astronet.hu

Heti szerelmi horoszkóp 2023. december 2-8.: Végre lehet szusszanni egy kicsit

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16729169_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Nem csitulnak a kedélyek: megszólalt a botrányos történtekről A Nagy Ő győztese

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/22338_resized.jpg?avcount=1701541212
life.hu

Van megoldás a bakteriális hüvelyfertőzésre: így ismerjük fel(x)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16729558_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Éjjel szóltak nekünk" – gyilkosság áldozata lett Nagy Melanie eltűnt rokona

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/22451_resized.jpg?avcount=1701541212
life.hu

A soha véget nem érő PMS - a tünetek az egyes életszakaszokban eltérőek lehetnek(x)

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2023/12/9KIkFeV-7uEgy55ccObS0YbJ54E8KU33N9Rz6q-qOW4/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50Lzg1Y2M3YWM0YTQxNzQxNWNhZWFiNDg1MDFjOTY1NDcx.jpg
Díva

Szaloncukor, Disney-hercegnő, szexi díva: íme Ördög Nóra legjobb szettjei a Dancing with the Starsból – galéria

https://cdn.borsonline.hu/2023/12/PGUYsJFbbGhx3Is_zEqVh-4I-Q5Cc_rMsJCbd-qn1XY/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzNlZTA4ZDUyNWEzMTQ5YTliNWY5MWExMTkzNjE5MzE1.jpg
Búcsú

Ilyen volt Galambos Erzsi temetése, könnyek közt búcsúztatták a színészlegendát – galéria