Mások tanulnak Stohl hibájából

Mások tanulnak Stohl hibájából

Stohl András
PUBLIKÁLÁS: 2017. május 08. 08:35
Bors

A Blikk mai cikke szerint Stohl András nagyvállalatok vezetőinek tart előadást arról, hogy hogyan lehet felállni a padlóról. A színésznek lehet valami fogalma a témában, hét éve ittasan okozott balesetet, amelyben a vétlen fél megsérült. Az eset után öt hónapot töltött fogházban, erről vall őszintén cégvezetők előtt. A színész azt reméli, hogy az ő hibájából mások is képesek lesznek okulni.

– Egy nagyvállalat vezetője kért fel, hogy tartsak előadásokat multicégeknél. Kettőn vagyok túl, arról beszélgetünk, hogyan lehet felállni a padlóról, s kikecmeregni abból a gödörből, amelybe az ember saját magát belekényszerítette. A példámmal szeretném megelőzni, hogy mások hasonló szituációba kerüljenek. Az emberek nagyjából ismerik az élettörténetemet, de ilyenkor közvetlenül, személyesebb formában tehetik fel a kérdéseiket, amelyekre őszintén válaszolok. Egy-egy ilyen előadás kapcsán közelebb kerülhetnek hozzám, s az élethelyzeteimből tanulhatnak – magyarázta Stohl, akinek életét nem csak balesete törte ketté, a színész tavaly hagyta el családját, idén pedig új területen is kipróbálja magát, reggeli műsort vezet egy rádiónál.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.