Celeb

Szájával kényezteti barátnője Pumped Gabot

Bors

Létrehozva: 2017.03.20.

<p>Megszereztük a Pumpedék reality első három percét, és leesett az állunk. Ági a második percben térdel le Gabo elé.</p> <p></p>

Hétfőn, azaz ma startol a Balaton Soundon egyedi táncával felfedezett, majd a tévében a Nyerő Párosban debütált Pumped Gabo és barátnője, Sebestyén Ági reality-je, a Pumpedék. A sorozat egy harmincas, családra vágyó nő, és a csapodár kölyökképű és -viselkedésű srác párkapcsolati küzdelmeit mutatja majd be, persze a szociális tartalmakon kívül bőven akad benne más mondanivaló is.

A forgatásokon adtak egy-egy kamerát a kezükbe, és bizonyos részeknél a stáb is velük tart, de egyébként senki semmilyen jelenetüket nem írta meg előre. A szerkesztők nem tagadták, megfordult a fejükben, hogy itt-ott irányítsák a történteket, de sem Ági sem Gabo nem jó színész, ez a felállás nem működött, így rájuk bízták, mikor és mit csinálnak. Igaz, hogy az eddigi beszámolókból már lehetett következtetni arra, hogy a Pumpedék nem lesz egy átlagos reality, valami egészen mást kapunk majd, mint eddig bármikor, de az RTL Spike sorozatának első három perce alapján még a szavunk is elállt. Ha Gaboék maguktól így tudják, hogyan kell jó, vagy legalábbis érdekes műsort csinálni, akkor tényleg kár is lett volna őket irányítani.

Az első percekben ugyanis azt láthatjuk, hogy Gabo lovagiasan elviszi Ágit egy barnító szalonba meglepetésként, ahol a szépítő szeánsz végeztével a srác tapintatosan rákérdez, hogy Ági puncija fehér maradt-e. Aztán miután megkapta a választ, előbb a saját, majd barátnője ölét simogatva ráveszi a barátnőjét, hogy térdeljen le elé. A többit el lehet képzelni, de ha mégsem, megmutatjuk a Pumpedék első részének első három percét, amit csak a Bors kapott meg az adás előtt.

Ma este egyébként két rész látható 22 órától az RTL Spike-on, Ági és Gabo pedig a saját Instagram- és Facebook-csatornájukon, live streamben kommentálják majd magukat.

Update: sajnos Pumpedék akcióját túl keménynek találta a YouTube, és eltávolította a videót. A botrányos műsor teljes első részét ide kattintva tekinthetik meg

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17194626_auto_resized.jpg
origo.hu

Németország rendkívüli háborús bejelentése mindent megváltoztat

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27861_resized.jpg?avcount=1715090111
origo.hu

Putyin rendkívüli beszédet mondott

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17195752_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Nem hiszed el, mivel lepte meg magyar szerelmét a világhírű dj - Fotó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17193756_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Itt az amerikai bejelentés, ekkor kezdődik a harmadik világháború

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17195027_auto_resized.jpg
ripost.hu

A kutatók is elsápadtak attól, ami a tenger mélyén fogadta őket

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17195438_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

A Fidesz ezeken a településeken visszaveheti az irányítást

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27862_resized.jpg?avcount=1715090111
origo.hu

Szexpartnereket toborzott Magyar Péter jelöltje

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191415_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Olyan Aldi nyílik Magyarországon, amire nem volt még példa: te se hiszel majd a szemednek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27821_resized.jpg?avcount=1715090111
she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27483_resized.jpg?avcount=1715090111
videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27828_resized.jpg?avcount=1715090111
azenkertem.beol.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/RH4IGc7Tj_DuukIuyFjUGaQeqO-JmZGwzRL-YgIefhg/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzlkYWNkYmU0MTlmMDQ0OTk4YmZlZTRkODA3OGE3Y2U5.jpg
Gyorshajtás

„Gyorsan megy és még mellé fotózgat is” – durván kiakadtak az emberek, ismét lebukott a 100-zal száguldozó L.L. Junior

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/6UOGcFiChyvY3aVmnftMvuzl9MmR0ghGwTCbR8gq2SI/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzUwMGY2MzJhMjdiYzQ4ZmFhYWZiNDUxMjU4OTYyNjk3.jpg
Szexizés

Bugyi nélkül gáláztak a nők az év sztárpartiján – galéria