Németh Lajos tavaly tavasszal jelezte a TV2 vezetőinek, nyugdíjba vonulna, azonban megegyeztek, hogy megvárja, míg megtalálják az utódját. Augusztus végén be is jelentették: Reisz András lesz az új ember. December közepén azonban jött az újabb fordulat, Gaál Noémitől váratlanul, egyik napról a másikra váltak meg. Azóta Reisz András egyedüliként jósolja az időt, nincs szabad hete, de szinte szabadnapja sincs.
– Lassan már harmadik hónapja lesz, hogy Reisz András egyedül végzi el két ember munkáját, azóta gyakorlatilag szabadnapja sem nagyon volt. A hírműfaj nem ismeri a szabadnapokat, szilveszter, újév, nemzeti ünnepek – ugyanúgy a képernyő elé kell állni, sőt hétvégén is. András nem egy panaszkodós típus, de ez a helyzet azért már őt is megviseli – mondta a csatorna egyik, neve elhallgatását kérő munkatársa. A diplomás meteorológust hiába kerestük, a TV2 azonban tudatta velünk, hogy már nem tart sokáig ez az áldatlan helyzet.
– Reisz András meteorológusnak lesz váltótársa a TV2 időjárás-jelentésénél. Az illető személyével kapcsolatban hamarosan tájékoztatjuk a sajtót – közölte megkeresésünkre Fürst-Borsos Ádám, a TV2 hírműsorainak kommunikációs menedzsere. Hogy ki lesz a befutó, egyelőre nem árulták el, de vélhetően egy kisebb csatorna időjósa vagy egy tévés berkekben ismeretlen érkezhet. A Bors olvasói mindenesetre szavaztak az online oldalunkon, amely alapján kiderült, továbbra is Németh Lajos a legnépszerűbb szakmabeli. A ki a kedvenc időjósa? kérdésre Reisz Andrást választották második, az RTL Klub-os Véber Istvánt pedig harmadik helyen. Negyedik lett az a Gaál Noémi, akit decemberben, váratlanul küldtek el. Az ő visszacsábítására – valljuk be – nagyon kevés az esély.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.