Stohl a 2010-es balesetről: Már reggel meg voltam bolondulva

Stohl a 2010-es balesetről: Már reggel meg voltam bolondulva

baleset
PUBLIKÁLÁS: 2017. február 17. 07:55
Egész nap a kollégáival viccelődött - Schell Judit sírógörcsöt kapott tőle - majd frontálisan belehajtott egy másik autóba.
Bors

A történetet alighanem mindenki ismeri: Stohl András 2010. május 8-án balesetet okozott Budapest és Fót között, melyben egy ember súlyosan, egy másik pedig könnyebben megsérült. 2011. március 31-én - első fokon, azaz nem jogerősen - két év és négy hónap börtönbüntetésre ítélték, amit másodfokon (szeptember 6-án) tíz hónapra enyhítettek. Végül öt hónapot ült, jó magaviselettel feltételesen szabadult. Börtönélményei könyvben is olvashatóak. A balesetet megelőző napról azonban eddig nem beszélt.

"Már reggel tudtam, hogy az egy „különleges” nap, mert meg voltam bolondulva. A Nemzeti Színházban voltam, akkor volt a Park utolsó előadása, és én már alatta elkezdtem hülyéskedni" - idézte fel a történteket Stohl a Blikknek, aki azzal cukkolta kollégáit, hogy a sajtóban össze-vissza beszélnek róla.

"Először Pindroch Csabán próbáltam ki. Ezután Schell Judithoz mentem oda, és megkértem: ha legközelebb újságíróval beszél, csak azt mondja el rólam, ami tényleg megtörtént. Hiába bizonygatta, hogy nem mondott semmit, ezt odáig vittem, hogy Juci zokogógörcsöt kapott, és azt ismételgette: Nem mondtam senkinek semmit! (...) Ebből a hülye viselkedésből lett végül az, hogy hajnalban nekimentem egy másik autónak" - mesélte, hozzátéve, hogy pontosan tudja, mi vezetett a balesethez.

"Kiégett a biztosítékom. Engem nem a siker taszított az ökörségeimbe, hanem az irdatlan mókuskerék, amibe belehajtottam magam azzal, hogy semmire sem tudtam nemet mondani, és ennek vagy baleset, vagy baleset és börtön lett a vége. A lányaim és az aktuális párom nem szeretik ezt a viccemet, de azt szoktam mondani, egy 10-12 éves hajtás végén vagy kórházban vagyok, vagy börtönben pihenek öt hónapot."

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.