Mindenki azt gondolta, hogy az életében mindig mindent megtervező Klapkának erre is kész forgatókönyve van, de ha van is, az egyelőre nem tudott megvalósulni.
– A héten derül ki, hogy mikor és hol lesz a temetés – mondja a Borsnak Klapka Sandy, az Aranyember egyik lánya, aki az édesapjával közösen vezette a Klapka Üzletházat. – Még folynak az egyeztetések – tette hozzá.
A Bors elérte a vállalkozó másik gyermekét, ifjabb Klapka Györgyöt is, aki még ennyit sem tudott mondani, pedig néhány napja ő már tájékoztatta a sajtót.
– Jelen állás szerint egyáltalán nem tudom, hogy lesz – mondta a legidősebb fiú, aki két napja még azt nyilatkozta a Blikknek, hogy a Farkasréti temetőben helyezik örök nyugalomra az édesapját, cigányzeneszóra. Azt azonban hozzátette, hogy bár Klapka az édesanyja mellett szeretett volna nyugodni, de erre nem lesz lehetőség, mert a mama sírja a fenti ravatalozó mellett van. Ez nagyon kicsi hely, ott nem férne el az a sok száz ember, aki valószínűleg utolsó útjára kíséri majd Gyuri bácsit, a nagy ravatalozó pedig túl messze van a sírtól, azt az utat az idősek nem tudják megtenni.
Tudni kell, hogy Klapka György: Aranyember – Az én történetem című könyvében arról vall, hogy zsidó származású, barátai ezért biztosra vették, hogy a zsidó temetőben helyezik majd örök nyugalomra.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.