A rádió aranykora: Márta néni visszatér

A rádió aranykora: Márta néni visszatér

Geszti Péter
PUBLIKÁLÁS: 2016. augusztus 13. 09:00
<p>Húsz évig nem indulhatott nélküle reggel, a Danubius, a Sláger, végül a Neo FM állandó szereplője volt, neve összeforrt a Bochkor Gábor, Boros Lajos és Voga János alkotta trióval. Ám 2012 augusztusában rádió nélkül maradt az ország Márta nénije. </p>
kbv

Azóta keveset tudni róla, pedig Geszti Péter 83 éves édesanyja most is aktív, de rádiózás helyett szívesebben tölti az idejét unokáival.

– Nemrég a Rapülők februári koncertje miatt túrtam fel nála a pincét, és megtaláltam egy régi névjegyét, amire egyszerűen az volt írva, név: Márta néni, foglalkozása: mártanéni. Akkoriban minden reggel kiült az ágya szélére, elolvasta a híreket, aztán telefonon "megszakértette" azokat. Számára is hihetetlen, hogy az emberek mennyire emlékeznek rá most is. Bárhol lépek fel, sokan jönnek oda hozzám, és az édesanyám felől érdeklődnek – mesélte Geszti Péter, azt is elárulva, bár édesanyja ma is fitt a korához képest, már nem vállalna hasonló feladatot.

– Picit hiányzik neki a rádiózás, de nem bánja, hogy nem kell minden reggel készenlétben állnia. Ma már inkább gyógyszeres dobozok és könyvek vannak a legendás „igazságosztó" ágy szélén, mintsem a napilapok. Hosszú évek óta vannak apróbb szívproblémái, és egyéb, kisebb betegségei. De nagyon jó kedélyű, energikus, és noha morog, de még mindig szeret bajlódni a család körüli dolgok intézésével. Emellett hihetetlen energiával rajong az unokáiért. 

Az előadó elmondta, Márta néni februárig, a Rapülők koncertig feltűnhet majd nyilvános szereplésen is.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.