Celeb

Ha felépül, abbahagyja a színészetet Kulka János

kbv

Létrehozva: 2016.05.18.

<p>Nagy tervei vannak az agyi infarktus után lábadozó Kulka Jánosnak. A Bors úgy tudja, a színész bátran tervezhet, mert minden esélye megvan a teljes gyógyulásra.</p>

Forrás: MTI

Egy hónapja került kórházba agyi infarktussal Kulka János, akit családja érthetően továbbra is óv a nyilvánosságtól. Ám azt bizonyára ők sem bánják, hogy rajongóival is megosszuk azt az örömhírt, hogy a roppant népszerű színésznek – a korábbi aggasztó hírekkel ellentétben – minden esélye megvan a teljes felépülésre. A Bors úgy tudja, hogy ez immár nem csak mindig is bizakodó barátai, hanem orvosai szerint is így van, akik a kezdeti kétségbeejtő állapot után – amikor Kulka jobb karja is béna volt még – nem jósoltak sok jót. Sőt  úgy tudjuk, a színésznek már tervei is vannak a jövőre nézve: barátai, ismerősei körében nyílt titok, s állandó beszédtéma, hogy Kulka János szeretne fokozatosan lemondani a színházi és színészi szerepeiről, s inkább a zene, az éneklés felé fordulnia.

A Kossuth-díjas színész szinte mindent eljátszott már, amit színpadon lehetett, egy ideje pedig úgy érzi, nincs már számára kihívás a prózai színpadon. Nemrég önálló estje volt a Művészetek Palotájában, ahol erre az alkalomra szerveződött zenekarával az egész nézőteret megtöltötte. Két CD-je is megjelent, az egyik 1994-ben, a másik 2010-ben, Dés László és Zorán is írt már neki számokat. Legszívesebben francia sanzonokat és dzsesszt énekel, de az operák sem állnak messze tőle. 

Pedig a főiskolán még rettegett az énekléstől, zenetanára, Cser Tímea szerettette meg vele ezt a műfajt. Cser tanárnő rettentő szigorú volt és magasra tette a lécet, franciául tanultak operákat, de neki köszönheti, hogy végül jó énekes vált belőle, pedig semmi tehetsége nem volt a zenéléshez – fogalmazott Kulka egy hónapja, imádott énektanárnője temetésén.

Mára egyébként egyre erősebb a gyanú, hogy a körülbelül három hónappal ezelőtti hasi műtét is közrejátszhatott az agyi infarktus kialakulásában. Mint a Bors elsőként megírta, a színész hat héttel a stroke előtt esett át egy műtéten érproblémák miatt. 

– Könnyen elképzelhető, hogy a hasi műtét már előjele volt a mostani vérrögnek – mondta orvos szakértőnk, aki szerint az a korábbi érprobléma és az azt követő operáció is arra utal, hogy a színésznek az egészséges életmód ellenére is súlyos egészségügyi problémái voltak évek óta. – A hasi érműtét is nagy valószínűséggel meszesedés miatt lehetett. A meszesedés nem válogat, az összes eret érinti ilyen esetben, az agyit is – tette hozzá az orvos.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17193405_auto_resized.jpg
origo.hu

Mitől fél ennyire? Milliós Rolex órát viselő testőröket bérelt fel Magyar Péter - képek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27830_resized.jpg?avcount=1715013019
origo.hu

Tűrőképességük határára értek a kárpátaljaiak: roma asszonyok estek neki a toborzóirodának

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17188940_auto_resized.png
metropol.hu

Most aztán foghatja a fejét Marco Rossi: Ádám Martinról van szó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17194235_auto_resized.jpg
mandiner.hu

A MÁV elárulta, mi történt a debreceni intercityn, ahol a 444 szerint Magyar Péter testőrei elfoglalták az egyik kocsit

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17193579_auto_resized.jpg
ripost.hu

A Házasság első látásra szereplője hű társra lelt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17185977_auto_resized.jpg
vg.hu

Az egyik legnagyobb magyar bolt bejelentette: végleg csökkenti a hús árát, akár az ötödével is

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27834_resized.jpg?avcount=1715013019
origo.hu

Megszólalt Kecskés Enikő a T. Dannyvel való kapcsolatáról

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17194080_auto_resized.jpg
travelo.hu

Ezekben az európai országokban most terrortámadásokra figyelmeztetnek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17185742_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Megtörtént a bejelentés: így alakulnak hétfőtől az üzemanyagárak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27821_resized.jpg?avcount=1715013019
she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27483_resized.jpg?avcount=1715013019
videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27826_resized.jpg?avcount=1715013019
azenkertem.bama.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/S6G_YYrWNL0Q-n0C7yMHIlLWBHoeoA9XaXWDr2TincE/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzkwM2Y0NzRkN2U3YTQ0ZDRiNTkwMWE5NTNkN2VmMzQ1.jpg
Emlékezés

Berki Krisztián legmeghatározóbb pillanatai – Két éve hunyt el a médiaszemélyiség

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/O-ZemWK5R4UOhtfHVzZG6o1f4wJWAUPP78yCSqZVn9w/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2ZmZGM0NGVmM2EzZDRkYzJiOThjZjU4MmQ5MGZlNjYw.jpg
BELVISZÁLY

Fokozódik a botrány: máris megjött T. Danny válasza az exének, Kecskés Enikőnek