Bárdos András beszólt Freddie-nek, a kommentelők meg Bárdosnak

Bárdos András beszólt Freddie-nek, a kommentelők meg Bárdosnak

Bárdos András
PUBLIKÁLÁS: 2016. május 18. 17:50
<p>A tévés szakember szerint az énekestől nem elegáns, hogy telenyafogja az újságokat és nem fogadja el, hogy csak a 19. helyre futotta az erejéből.</p>
Bors

Van még mit tanulnia a szakmáról – vetette oda Bárdos András az Eurovíziót a hétvégén megjárt Fehérvári Gábor Alfrédnak. Az énekes a szombati döntő óta képtelen megbarátkozni helyezésével és túllépni a dalfesztiválon szerzett rossz élményein. Bárdos András a Facebookon írta le véleményét a fiatal titánról és a hozzáállásáról, nem kímélte Freddiet.

„Idemásolom néhány mondatát, komplett világkép. A lényege, hogy én jó voltam, a többiek nem, hős vagyok, de összeesküdtek ellenem. Mintha az Egri csillagokat olvasnám, Gárdonyitól” - írja a volt híradós, majd ki is emel jó pár Freddie-mondatot, végezetül pedig így zárja mondandóját:

„Akár még meg is tanulhatná idővel a szakmáját, ha akarná. Ha nem abból indulna ki, hogy már tudja.”

Persze a poszt azonnal megkavarta az állóvizet: a kommentelők egy része egyetértett, míg mások Bárdos Andrást kezdte támadni kemény szavai miatt: „Szerintem nem olyan nagy gond, ha valaki 26 évesen még nem tanulta ki a szakmáját. Erre a posztra órákig tudnék reagálni, de annyit nem ér. Ebből süt a negativitás, más lehúzása” - írja az egyik hozzászóló. „Freddie jobb helyezést érdemelt volna. Ezt nem csak én gondolom így meg a szomszéd Mari néni, hanem a fél ország. (...) Nem tudom, h Ön megnézte-e az egész döntöt... ” - így egy másik.

„Kedves Bárdos András! Nagyot csalódtam Önben most. (...) Az Ön szakmaiságát nem kérdőjelezem meg. DE!!!! Ezzel a cikkel az ellenkezőjét érte el. Nagyon rosszindulatúra sikeredett a véleménye, annak ellenére, hogy ritmusérzéke nincs, mint kiderült a 2014-es Szombat Esti Láz c. műsorban” - teszi hozzá egy újabb kommentelő.

Azaz a hozzászólások többsége szerint túl durvára sikeredett a tévés véleménykinyilvánítása. „Ez inkább nem kellett volna, kedves Bárdos András” - írják.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.