Elhagyta Kozsót élete nagy szerelme

szétköltözés
PUBLIKÁLÁS: 2016. február 29. 04:00
Jó ideje viharok mérgezték Kozsóék kapcsolatát. A Bors megtudta, Keira – aki végig ott volt az énekes betegágyánál – szakított.
Bors

Szombaton este a szlovákiai Révkomáromban az Ámokfutók koncertezett, Kozso azonban szerelme, Keira nélkül érkezett, két táncoslány kísérte csak a színpadon. Az énekes látszólag nincs jó bőrben, talán ez lehet az oka annak is, hogy egy alkalommal leesett a színpadról: egy hangfalra, a fenekére zuhant. A Bors egyik olvasója további információkkal is szolgált, ami a Szamurájt és szerelmét illeti.

– Állítólag régóta nincsenek már együtt, Keira el is költözött Kozsótól, és egy fővárosi bárban vállalt munkát. Egy közeli ismerősöm mindezt a lány köreiből tudja. Úgy érzi, sokat tett azért, hogy Kozso felépüljön és talpra álljon, végig kitartott mellette a nehéz hónapokban, mégsem be­csülte őt eléggé az énekes. Nem volt már felhőtlenül boldog mellette. Hetekkel ezelőtt már azt is fontolgatta, nyilvánosságra hozza a szakításukat, hogy végre nyugodtan, magyarázkodásoktól mentesen élhessen, de ehhez talán még nem volt elég bátorsága – mondta a Borsnak az informátor.

A lány új munkahelyén sem titok egy ideje a szakítás, sőt az ott dolgozók személyesen is megtapasztalhatták, a válás egyelőre nem problémamentes. A Bors munkatársa szombaton este látogatott el a bárba, ahol a helyiek beszédesek voltak.

– Való igaz, Keira itt dolgozik egy ideje, és nagyon jól érzi ma­gát. A hely egyébként kísértetie­sen hasonlít Kozso teaházára – mondta egy kedves lány a bárból. – Az is igaz, Kozso és a barátai is gyakran felbukkantak már itt. Annak ellenére, hogy Keira kifejezetten kérte, ne jöjjenek. Sokszor azt érzi, megfullad már, a munkahelyén sem lehet nyugta. Ugyanakkor a szíve mélyén biztosan megérti Kozsót, hiszen a lány szinte az énekes egyetlen lelki támasza, fél, hogy elveszíti őt – magyarázta.

A Bors úgy tudja, szombaton este szintén a bárban kellett volna dolgoznia Keirának, munkatársaink azonban nem találkoztak vele. Igaz, utólag kiderült, feltehetően csak este nyolc után ment be, és a jelek szerint később más programja is akadt. Aznap éjjel ugyanis egyszer még feltűnt Ko­zso oldalán, mégpedig Tiszaújvárosban, egy fellépésen.

Az énekest vasárnap délelőtt telefonon értük el. Kozso azt állította: egy szó sem igaz a szakításból. Keirát nem tudta adni, mert állítólag a fellépés után Budapesten maradt, a barátainál aludt. A lányt a közösségi portálon kérdeztük volna, de csak annyit közölt: ez nem telefontéma, és nem is közösségi portálon szeretne erről beszélni.

Keira oldalán mindenesetre érdekes bejegyzések sorakoznak, Kozsóval közös fotó tavaly február óta nincs fenn. „Mit utálnak a nők legjobban a férfiakban?”, „A gyáva pasi, aki nem mert leszokni a nőkről”, „Veszélyes férfit szeretni – A rosszfiúság lélektana”, „Miért hullanak szét olyan könnyedén a mai modern párkapcsolatok?”, „Mi az, amit minden nő megérdemel egy párkapcsolatban?” – ilyen és ezekhez hasonló témájú cikkek váltják egymást sorjában. Beszédes cí­mek.

Kozso a Story-gálára is egyedül ment. Privát oldalán pedig a kapcsolatok címke alatt csak ennyi olvasható: egyedülálló.

Kapcsolódó véleménycikkünket ide kattintva olvashatja!

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.