Máskor orvostanhallgatók hallgatják itt professzorok előadásait, most viszont kis betegek gyűltek össze a gyermekklinika előadótermében. Mindenki találkozni szeretett volna a Mirr-Murr, Pom Pom és Süsü, a sárkány kalandjait papírra vető íróval.
Első szóra igent mondott, amikor meghívták az I. számú Gyermekgyógyászati Klinikára?
Felhívott a főigazgató úr, dr. Szabó Attila, hogy találkozhatok a gyerekekkel. Természetes, hogy igent mondtam. Mindig osztunk örömöt, de ahol kétszer kell, az a kórház. Szívem szerint való, hogy a klinika dolgozóinak a gyógyítás mellett az örömre is marad erejük. Ha az író találkozik a gyerekekkel, az mindig jó, de a karácsony még ezek közül is kiemelkedik.
Amilyen édes, olyan veszélyes is a „gyerekszáj”, ennyi év alatt biztosan sok cifrát hallott már.
Egyik alkalommal, amikor megkértem őket, hogy kérdezzenek, az egyik kisgyerek felállt és azt mondta: „Ez a sok hülyeség hogy jutott az író bácsi eszébe?” Ezt szeretem igazán! A közvetlen beszélgetés a legjobb. Mindig szívesen megyek, ez az írói munkám része. Amellett, hogy feltöltenek, óvatosan figyelem is őket, tanulok tőlük.
Azért ön is tud frappánsakat mondani. Az egyik kedvencem, amivel akkor rukkolt elő, amikor a Prima Primissima díjat kapta.
Amikor átadták, kérték, hogy csak másfél percet beszéljünk. Persze mindenki fél órát beszélt, ezért én csak egy mondatot mondtam: „engem az ország fele ismer és szeret, mégpedig az ország jobbik fele, a gyerekek”. Ez nagyon tetszett mindenkinek.
Kovácsmester nagyobbik fiaként látta meg a napvilágot Kisújszálláson. Az ön gyerekkorában milyen volt a karácsony?
Akkor is a szeretetet, a családot jelentette. Ilyenkor a világ szeme, a felnőtteké a gyerekek felé fordul. Az ajándék akkor jó, ha benne van a személyre szóló szeretet üzenete és nem az érték számít. A miénk annak idején szegény karácsony volt, de érzelmekben gazdag. Nem volt gyerekbolt vidéken, anyuka, apuka készített valamit. Jó lenne, ha az a szép régi szokás is visszatérne, hogy a gyerekek is készítenek ajándékot. Legalább egy rajzot.
Kapott olyan ajándékot, amire a mai napig emlékszik?
Még kisfiú voltam, amikor kaptam egy olyan nadrágszíjat, amit az én derekamra szabtak. Lemérték egy zsinórral, és passzoltak a lyukak is. A többi gyerek nadrágja madzaggal volt felkötve. Ennek a szíjnak jobban örültem, mint bármi másnak. Tudtam, hogy apám erre időt szánt, megtervezte, megcsináltatta.
Végezetül még azt mesélje el, amit a gyerekeknek is, hogyan lettek az írók és az olvasók?
Még réges-régen, az őskorban este ücsörögtek az emberek a tűz körül. Aki a legjobb történeteket mondta, aki a legjobban tudott hazudni, abból lett az író. Aki pedig hallgatta, az lett az olvasó. Az emberek mindig is boldogan menekültek a nem valóságba. Persze az is az, csodálatos valóság.
