Czeizel Endrét nagy tudás, nagy bölcsesség, nagy képesség jellemezte - emlékezett gyászbeszédében az emberi erőforrások minisztere a Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztjével is kitüntetett, valamint Semmelweis- és Kennedy-díjas orvos-genetikusra, akit pénteken kísértek utolsó útjára az Óbudai temetőben.
Balog Zoltán kiemelte: Czeizel Endre megpróbált belelátni az öröklődés, a születés titkaiba, életműve középpontjában pedig "életünk legnagyobb ajándéka", a gyermek állt, miközben segített abban, hogy minél több gyermek születhessen.
A tudós úgy tett a közösségért, hogy közben dolgozott a leendő édesanyákért, édesapákért, megszületendő gyermekekért, a magyar egészségügyért - idézte fel a miniszter, hozzátéve: imponáló volt, ahogy Czeizel Endre számot tartott az elismerésre, és tavaly elfogadta a Semmelweis-díjat egy olyan kormánytól is, amellyel vitája volt számos ügyben.
"Munkája eredményét azoknak is ajánlotta, akikkel a közéletben nem volt egy oldalon (...), munkája gyümölcse mindenkié" - emelte ki.
Annak idején a televízióban egy egész ország hallgatta áhítattal - méltatta Czeizel Endre ismeretterjesztő tevékenységét, hozzátéve: a kutató bebizonyította, hogy a tudomány befogadhatatlannak tűnő titkaiba is be lehet avatni másokat, egyszerű földi halandókat.
Balog Zoltán a kutató eredményei között megemlítette a veleszületett rendellenességek nyilvántartását, a Kóroki Monitort, a genetikai tanácsadást, az optimális családtervezési modellt és a magzatvédő vitaminok fejlődési rendellenességeket megelőző hatásainak kutatását.
Balogh László, a Magyar Tehetségsegítő Szervezetek Szövetségének (MATEHETSZ) elnöke a második világháború utáni tehetségkutatás legnagyobb magyar alakjaként búcsúzott Czeizel Endrétől. Mint emlékeztetett, Czeizel professzor vizsgálódásai eredményeként hadat üzent annak a téveszmének, hogy a tehetség utat tör magának, rámutatott a tehetségkutatás és -gondozás fontosságára, de a tudományos tevékenység mellett a szakmai közéletben is jelentős szerepet vállalt.
Merhala Zoltán, Czeizel Endre tudományos titkára elmondta: a kutató magzatvédőként azon dolgozott, hogy a fejlődési rendellenességek megelőzése "győzedelmeskedjen" a magzati diagnosztika felett, ezen munkásságát pedig előbb ismerték el az Egyesült Államokban, mint hazájában. Czeizel Endrének köszönhető, hogy évente a világon évi több mint 30 ezer gyermek esetében lettek megelőzhetők bizonyos betegségek a magzatvédő vitaminok segítségével - hívta fel a figyelmet Merhala Zoltán.
Nagyváradi Erzsébet színművész felidézte, hogy a neves orvos tanácsaival egykor megmentette fia életét, majd "34 ezer gyermek nagypapájaként" búcsúzott Czeizel Endrétől.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.