Azzal az átlagember tisztában van és megbékél, hogy a celebek más szinten, magasabb minőségben élik az életüket, mint ő. A hajnali buszon zötykölődés, a gyári futószalag vagy az íróasztal felett görnyedés, az ABC-ben tülekedés helyett nyüzsgő világvárosok, egzotikus tengerpartok, gusztusos kaják, koktélok, partik, vásárlás – ezekről posztolgatnak a hírességek irigykedést keltő képeket a közösségi oldalakon a pórnépnek. Amelynek mindez legfeljebb az egyhetes nyaralás során adatik meg, ha egyáltalán.
Siker, pénz, csillogás – nincs ezzel gond. Vannak azonban, akik valahogy nem érzik a mértéket. Amit például a ValóVilág-villa egykori lakója, a hajszínét körülbelül hetente váltogató DJ Seherezádé csinál, arról egyre többen vélik úgy, hogy túl sok.
A csöcsös bombázó, aki manapság zenéléssel és divatkollekciójával próbál pénzt keresni, szó szerint elárasztja az Instagramot a fényképekkel, amelyek azt dokumentálják, sőt demonstrálják, milyen magasan is él ő. Először azt gondoltuk, csak velünk van a baj, és csak a sárga irigység szól belőlünk, de más aktív instázókkal, facebookozókkal szót váltva ugyanazt a reakciót tapasztaltuk, ha szóba került Világjáró Víganélő Sehi profilja: ez már provokálóan idegesítő.
Amellett, hogy szívesen nézegetjük őt – lehetőleg minél kevesebb textilben –, Seherezádé mégis olyan, mintha az irritáló amerikai pókermilliárdos suttyó, a meztelen macákkal, piával, fegyverekkel, autókkal és magánrepülőjével pózolgató Dan Bilzerian magyar női megfelelője lenne.
Vagy igazságtalanok vagyunk? Savanyú a szőlő? Döntsék el Önök az alábbi, korántsem teljes felhozatal alapján, ami csak az elmúlt három hónap tengernyi hasonló Sehi-posztjából készült!
További képek itt, alább pedig szavazhat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.