Tizenkilenc hónapos kisfia tartja formában Závodi Janót, a Piramis együttes hatvannyolc éves gitárosát. A zenészt és családját az otthonukban látogatta meg a Bors.
– Amit tudok, megcsinálok körülötte, de kijelenthetem, hogy a pelenkázás nem megy. Minden más igen. Sokszor játszunk együtt, órákig elvagyok vele. Nagyon eleven. Úgy fut, hogy olykor utol sem érem – mondta nevetve Janó, akitől távol áll az atyai szigor.
– Jámbor lélek vagyok. Az anyukája rám is szokott szólni, hogy ne nézzek el mindent a gyereknek.
A veterán rocker kedvese, Anita mosolyogva bólogatott párja szavait hallgatva, majd megjegyezte: néha nem egy, hanem két fia van. Apropó gyerekkérdés… A szülők úgy vélik, egy gyerek, nem gyerek, ezért felmerült bennük a gondolat, hogy testvérrel ajándékozzák meg Janókát.
– Egy kislány még beleférne a képbe aggastyánkoromra. Meglátjuk, hogy alakul. Ezek még csak tervek, bár nem távoli tervek. Megbeszéljük a kérdést az asszonnyal. Lehet, öregecske vagyok, de sokszor érzem magam gyereknek, és a strapát is jól bírom. Szükségem is van az energiára, mert a kicsi Janó mellett készülünk a Piramis együttes negyvenéves jubileumi koncertjére, ami szeptember 18-án lesz a Barba Negrában. Visszatérve a gyerekkérdésre. Az én családomban tradíció az egy fiú, egy lány felosztás, de ha újra fiunk születne, az sem lenne baj – vallotta be a gitáros, aki boldog a nála huszonkilenc évvel fiatalabb szerelme mellett.
– Jó társa vagyok Anitának. Nyugodt természetem van, nehéz felbosszantani. Köszönjük, jól érezzük magunkat együtt. Egész életemben nősülésellenes voltam, de időnként ez a téma is felmerül közöttünk. Bármi előfordulhat…
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.