Bogi nem hitte, hogy továbbjut Az ének iskolájában

Nagy Bogi
PUBLIKÁLÁS: 2015. június 01. 12:00
Kevesebb mint egy hét múlva kiderül, ki lesz Az ének iskolája harmadik évfolyamának nyertese. Az esélyesek között van Nagy Bogi is.
Sz. B.

Örül Nagy Bogi, hogy a legjobb nyolcba jutott.

– A válogatón azt hittem, hogy a műsorba se sikerül bekerülnöm – mondta a lány, aki az utóbbi adásban betegséggel küzdött. – Megfáztam, és fájt is a torkom, de örülök, hogy sikerült jól teljesítenem. Mindenki segítőkész a stábban, megszerettem mindenkit – árulta el a fiatal tehetség.

– Juhos Zsófiban igazán jó barátra találtam, nekem ő az egyik legnagyobb nyeremény Az ének iskolájában. Caramelt is megszerettem, a dalai alapján gondoltam, hogy egy kedves ember lehet, de amikor személyesen megismertem, minden várakozásomat felülmúlta – vallotta be Bogi.

Az igazgatónővel, Ördög Nórával is jóban lettek a műsor alatt, amellett, hogy nagyon kedvesnek tartja, a legfontosabb, amit el tud róla mondani:

– Nagyon magas – mondta nevetve a Borsnak a 13 esztendôs lány. – Sokszor kellett rá felnézni. Volt, hogy beszélgettünk úgy is, hogy nem forgott a kamera, róla is csak jókat tudok mondani. Bár nekem jobban tetszett, amikor rövid volt a haja, szerintem az sokkal vagányabb, de azt mondta, hogy nem vágathatja le – árulta el a kulisszatitkokat Bogi. 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.