Schobert Norberték féltik milliárdjaikat

bróker
PUBLIKÁLÁS: 2015. március 02. 09:45
A fitneszguru ötmilliárd forint értékben birtokol részvényeket, nem csoda, hogy aggódik a Buda-Cash Brókerház botránya miatt.
BM

Schobert Norbira rászakadt az ég, amikor kiderült, hogy pénzügyi botrányba keveredett a Buda-Cash Brókerház, az a cég, amely a fitneszguru részvényeinek közel 98 százalékát je­gyez­te és vezette. Norbi és Réka birtokolja cégük részvényeinek 88 százalékát, közel ötmilliárd forint értékben.

– Az első pillanatok sokkolóak voltak. Leizzadtam és remegtem, amikor megtudtam, hogy a brókercég vagyonát zárolták. Arra gondoltam, úristen, vége a világnak! Van ezer részvényesem, felelősséggel tartozom értük – mondta a Borsnak Schobert Norbi, majd hozzátette: szerencsére gyorsan megnyugodott.

– Azonnal konzultáltam szakemberekkel. Hál’ istennek, részvényt nem, csak pénzt lehet le­nyúlni, hiszen az előbbiek a tőzsdén vannak, mostanra pedig már ott tartunk, hogy három nemzetközi alapkezelő is megkeresett, hogy tárgyaljunk. Hamarosan döntést hozok, hogy melyikhez viszem a részvényeimet. Ugyanakkor aggódom azokért a barátaimért, akik eladták lejegyzett részvényeiket, és az érte kapott pénzük bent ragadt a számláikon. Az én értékpapírszámlámon csak egy-kétmillió forint maradt, ehhez egyelőre nem férek hozzá.

Norbi hozzátette: értékpapírjai az elmúlt napokban 16 százalékot emelkedtek, értékesebbek, mint a kibocsátáskor.

– Ugyanakkor mélységesen el vagyok keseredve, hogy ebben az országban bármi megtörténhet. Fontolgatom, hogy külföldi tőzsdére is kiviszem a cégemet – közölte az Update alapítója. 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.