Fábrytól 168 milliót vett el a köztévé

MTVA
PUBLIKÁLÁS: 2015. március 04. 04:00
Két hét múlva visszatér a képernyőre, de meg kellett húznia a nadrágszíját: Fábryt adásonként ötmillióval kevesebbért szerződtette az MTVA, mint az előző szezonban.
GYLF

A Bors ja­nuár közepén írta meg: nem hosszabbított az MTVA Fábry Sándor cégével. A showman később lapunknak megerősítette, „lógnak a levegőben”, majd február közepén örömmel tudatta: szóban megállapodtak a csatornával. A Bors most azt is kiderítette, adásonként idén már „csak” 17 millió forint + áfát utal a köztévé Fábry Sándor cégének, míg az elmúlt években az epizódonkénti tarifa 22 millió + áfa volt.

Év végéig szerződtek

„Az MTVA és a TRISO Produkciós Kft. közötti szerződésre vonatkozó kérdéseivel kapcsolatban az alábbiakról tájékoztatjuk. Az MTVA és a TRISO PRODUKCIÓ Kft. 2015. december 31-ig szerződött a Fábry című műsor elkészítésére. A megállapodás alapján 16 epizódot kell elkészítenie a TRISO PRODUKCIÓ Kft.-nek, amelyek egyenként 74 perc hosszúak lesznek. A műsorszámok ellenértéke darabonként 17 000 000 Ft + áfa” – közölte megkeresésünkre az MTVA sajtóosztálya. Tudni kell, hogy Fábryék előző szerződése három évre szólt.

17 millió egy adás

Így idén Fábry könyvelője a 272 millió (16 x 17 millió) forint plusz áfát biztosan lekönyvelheti majd a bevételi oldalon. Ez az összeg azonban 168 millióval kevesebb, mint a korábbi években megszokott 440 millió (20 x 22 millió) forint plusz áfa bevétel. Az elhúzódó tárgyalások miatt ugyanis a megújuló Fábry csak később, március 19-én kerülhet először képernyőre. És míg az elmúlt években 20–20 műsort készített a showman cége, idén csak tizenhatra maradt idő.

Természetesen megkérdeztük Fábry Sándort is, aki nem kívánta kommentálni a hírt. Néhány napja azonban a Borsnak adott nyilatkozatában már említést tett a meghúzott nadrágszíjjal kapcsolatban.

Beköltöztek a tévébe

– Csökkent a költségvetésünk, de nem olyan mértékben, hogy ne tudnánk színvonalas műsort készíteni – magyarázta, és egyéb változásokról is beszámolt. – Lesznek változások. A forgatási helyszínünkről el kellett jönnünk, a Millenáris Teátrumot átépítik. Beköltözünk a székházba, ahol HD-stúdió áll majd a rendelkezésünkre, de a műsor színházi jellege megmarad. A bulvárszereplőket továbbra is hanyagoljuk a műsorban, igyekszünk a kulturális tartalmat és értékeket megtartani.
 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.