Pszichiáter kezeli Hujber Ferencet

betegség
PUBLIKÁLÁS: 2015. február 14. 19:30
A rettenetesen nehéz megpróbáltatásokon átesett színész elárulta a teljes igazságot a betegségéről.
Bors

Hujber Ferenc hálát adott Istennek, ugyanis állítása szerint önmaga döntött úgy szilveszterkor, hogy kórházba vonul, pont jókor: a klinika falain belül szinte azonnal összeomlott a keringése.

- Egy teljesen tudatos kórházba vonulással kezdődött az egész, mert éreztem, hogy már nagyon a végkimerülés határán járok. Rosszul éreztem maga, nem voltam jó passzban. Gyakran levert a víz, nem éreztem úgy a tempót, ahogyan addig. Fáradékony voltam, aztán alvászavaraim lettek. Ezek folyamatosan halmozódtak, meg a stressz, a munka, meg, hogy meg tudsz-e felelni, vagy sem.

- Amikor próbáltam egy színpadi főszerepet, akkor volt egy leállásunk karácsony utáni időszakig. Na akkor, szilveszterkor döntöttem úgy, hogy befekszem a kórházba. Szerencse, hogy ott voltam, mert ahogyan betettem a lábam, abban a pillanatban rá is kellett kapcsolni a gépre, mert összeomlott a keringésem - emlékezett vissza Hujber a történtekre a Fem3Cafe felvételén.

- Most is a legjobb kezekben vagyok, egy csomó mindent megtaláltam azóta, amit elfelejtettem. Képlékeny most az életem, annyi mindenki akart segíteni. Ez most egy felkavart nagy katyvasz. Pszichiáterem van azóta, amióta kijöttem. Rendszeresen beszélek vele és konzultálok. Megerősített olyan dolgokban, amikben bizonytalan voltam. Segít, hogy megtegyem a kezdő lépéseket afelé, amiket eddig nem mertem megtenni - árulta el Hujber a stúdióban.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.