Celeb

A Bors olvasói közt keresi férjét Kelemen Anna

GYLF

Létrehozva: 2015.02.07.

Kelemen Anna azt mondja, az elmúlt években nagyon sokat változott, és hosszú évek óta először biztos benne, szeretné megtalálni a másik felét.

– A televíziókból ömlenek azok a sorozatok, filmek és reklámok, amelyekben azt hangoztatják, milyen vidám és kalandos a szingli nők élete. Én ezzel nem értek egyet – mondta a Borsnak Annácska. – Sosem voltam szingli, igaz, az eddigi párkapcsolataim nagyobbik része nem volt hétköznapi. Az elmúlt években azonban egyre érett bennem a gondolat, ami ma már elhatározás, sőt vágy: szeretném megtalálni azt a férfit, aki a társam lehet.
Anna azt sem titkolta előttünk, mi minden lenne fontos, ami a jövendőbeli szerelmét illeti.

– Szeretném végre megadni az otthon melegét, a gondoskodást, figyelmet. Ma már arra is nyitott vagyok, hogy megtanuljak főzni. Vasalni biztos nem fogok, de a vacsora, reggeli készítése már-már kihívás a számomra. A biztonság és állandóság - ez a két legfontosabb dolog, amire vágyom – magyarázta.

A leendő kérőkkel kapcsolatban a gyönyörű díva segítséget is nyújt, mert - mint mondja, azt sem tartja kizártnak, hogy a Bors olvasói között lapul a szerencsés kiválasztott.

– Kigyúrt műmájerek, macskajancsik biztosan kíméljenek! A legfontosabb egy férfiban talán a határozottság. Számomra ez egyenértékű azzal, hogy a férfi mennyire férfias. Szeretem a művelt hímeket, és a stílus is számít. Itthon nincs könnyű helyzetem a múltam miatt, az előítéletek sokszor erősebbek a bátorságnál. De bízom benne, vannak, akik valóban megpróbálnának meggyőzni: velük érdemes terveznem. Akár még esküvőt, és talán gyermeket is – mondta Anna.

Randizzon a szőkeséggel

Uraim! Itt a lehetőség, hogy személyesen is megismerhessék az ország egyik leghíresebb szinglijét! Aki úgy érzi, hogy ő lehet az ideális társ Kelemen Anna oldalán, az küldje el fényképes bemutatkozását a [email protected] email-címre. Anna a legjobbak közül hárommal is találkozik. És a végén dönt, ki lenne az ideális jelölt. 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17196842_auto_resized.jpg
origo.hu

Félelmetes bejelentés érkezett: hamarosan megérkeznek az amerikaiak Ukrajnába

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27861_resized.jpg?avcount=1715088911
origo.hu

Putyin rendkívüli beszédet mondott

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17193926_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Íme a négy legmakacsabb csillagjegy mind közül – Köztük vagy?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17195438_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

A Fidesz ezeken a településeken visszaveheti az irányítást

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17187901_auto_resized.jpg
ripost.hu

Gyűlölik a poloskák: ez a természetes anyag a legjobb ellenszer

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17196771_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Méregdrága ajándékokkal lepte meg a kínai elnököt Emmanuel Macron

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27862_resized.jpg?avcount=1715088911
origo.hu

Szexpartnereket toborzott Magyar Péter jelöltje

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191415_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Olyan Aldi nyílik Magyarországon, amire nem volt még példa: te se hiszel majd a szemednek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27821_resized.jpg?avcount=1715088911
she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27483_resized.jpg?avcount=1715088911
videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27828_resized.jpg?avcount=1715088911
azenkertem.beol.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/RH4IGc7Tj_DuukIuyFjUGaQeqO-JmZGwzRL-YgIefhg/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzlkYWNkYmU0MTlmMDQ0OTk4YmZlZTRkODA3OGE3Y2U5.jpg
Gyorshajtás

„Gyorsan megy és még mellé fotózgat is” – durván kiakadtak az emberek, ismét lebukott a 100-zal száguldozó L.L. Junior

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/6UOGcFiChyvY3aVmnftMvuzl9MmR0ghGwTCbR8gq2SI/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzUwMGY2MzJhMjdiYzQ4ZmFhYWZiNDUxMjU4OTYyNjk3.jpg
Szexizés

Bugyi nélkül gáláztak a nők az év sztárpartiján – galéria