Puzsér Róbert és Hajdú Péter hosszú ideje harcban állnak egymással. A konfilktus pedig addig éleződött, hogy néhány hónappal ezelőtt a műsorvezető pert indított a megmondóember ellen. Puzsér beszámolója szerint eddig egyetlen tárgyalás volt az ügyben, melyre ő elment, azonban Hajdú nem.
Ám Puzsérnak hétfő reggel mégis kellemetlen ébredésben volt része. "Ma reggel arra ébredtem, hogy két rendőr igazoltat a nappalimban. Még félálomban voltam, amikor bejöttek a lakásomba, mert hajnali négyig dolgoztam, úgyhogy az első néhány perc teljesen kiesett. Az állítólag engem szolgáló és védő járőrcsapat azt kívánta a Hajdú Péter által indított jó hírnév sérelmi ügy kapcsán felderíteni, hogy a bejelentett lakcímemen vajon idézhető vagyok-e." - írja Puzsér, akinek teljes bejegyzését ITT tudja elolvasni.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.