Szeptember 27. Ez volt az a nap, amikor a rendőrség bekopogtatott Kocsik Gézához, Plexi egykori élettársához, hogy tud-e valamit közös fiuk édesanyjának hollétéről. Akkor még csak sejteni lehetett, hogy a Modern Hungária egykori énekesnője már nem él, és később ki is derült: a hideg Dunába vetette magát, holttestét Budapest térségében dobta fel a víz. A Bors információi szerint semmilyen igazolvány nem volt nála, ezért is okozhatott gondot az azonosítása.
– Amikor megtudtam, hogy eltűnt a barátja lakásából egy hajnalon… Hogy kiengedte az ajtón… akkor azt mondtam, már biztos nem él – nyilatkozott a Borsnak még hétfőn Kocsik.
Egyes meg nem erősített hírek szerint új élettársa értesítette a rendőröket Plexi eltűnéséről.
Lapunk megkereste Fenyő Miklós menedzserét, miután az egykori Modern Hungária vezetőjét nem sikerült elérni: – A család kérésére nem mondhatok semmit, az ügyben nem tudunk tájékoztatást adni, és Fenyő Miklós sem kíván semmilyen nyilatkozatot tenni – mondta Strém Gábor.
A volt élettárs nem tud napirendre térni a történtek felett: – Plexi mindig menekült valahova… – emlékezett Kocsik. Huszonhét évet töltött az énekesnővel, és soha nem tudta megbocsátani, hogy elhagyta. Az egészsége ráment a szerelmi drámára. – Kórházból kórházba járok… – közölte elcsukló hangon.
Az énekesnőt 22 éves egyetemista fia is gyászolja.
– Plexit édesanyja vidéken szeretné eltemettetni – mondta a Borsnak a volt élettárs. Búcsúztatása valószínűleg zárt körben történik majd, a család szeretné kizárni a nyilvánosságot.
Csordás Ilona neve, pályája összeforrt Fenyő Miklóséval, a Hungária zenekar alapítójával, ahogy egy időben az énekesnő Dollyé is. Dolly azonban nem ismerte közelebbről az öngyilkosságot elkövető vokalistát, csak közös fellépéseken, bulikon találkoztak. Legutóbb két hónapja, a debreceni Nagyerdei Stadionban megrendezett gálaműsoron.
– Megdöbbentő és megrázó… – reagált a szomorú halálesetre Dolly. – Nem voltunk közeli barátságban, de egy helyes, jópofa, mosolyós nőnek ismertem. A debreceni buli előtt beszélgettünk, hülyéskedtünk, készítettünk néhány fotót – emlékezett Dolly.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.