Az egykori versenyző kifejezte reményét, hogy az együttműködés keretében sikerül tenni a globális problémának számító elhízás ellen, ami elengedhetetlen a következő generáció számára.
Magyar Levente külügyi helyettes államtitkár elmondta: a magyar kormányzat két kiemelten fontos témája a magyar – szellemi értékeket hordozó - termékek külpiacra juttatása és a társadalom egészségesebb életvitelre bírása, így az állam mindent meg fog tenni annak érdekében, hogy sikeres legyen ez a vállalkozás.
Agassi azt is elmondta, hogy szeretne még Magyarországra jönni, de akkor már a családját is hozná. Az egykori világbajnoktól azt is megkérdezték, hogyan emelkedhetne fel újra a magyar tenisz. Erre azt mondta, nem igazán ismeri, hogyan működik nálunk a szövetség, de a magyar anyák szüljenek több gyereket.
További részletek a szombati Borsban.
A Norbi Update Lowcarb Nyrt.
A Norbi Update Lowcarb Nyrt. szeptember 8. és 26. közötti értékesíti részvényeit, majd 840 millió forintos azonnali tőkeemelést tervez. A vállalat tulajdonosa korábban elmondta: a friss forrásokból Andre Agassi szerződtetése mellett az idén még további 7 országgal bővíti franchise hálózatát a jelenleg 112 bolttal működő anyacég. Most három országban, Magyarországon, Szlovákiában és Csehországban működnek.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.