“Nos, túl vagyok életem első bírósági tárgyalásán. Hajdú Péter jó hírneve akkora sérelmet szenvedett el, hogy a médiapszichopata meg se jelent a törvény ítélőszéke előtt - ahol pedig több keresnivalója volna, mint bárhol a bolygó felszínén -, így nem volt alkalmam a Fenevad szemébe nézni. Aligha kenyere a szembesülés, pedig biztosan talált volna rokkant-parkolóhelyet a bíróság előtt, hogy újra és sokadszorra demonstrálja: a törvények fölött áll.
Ez a per nem az igazságszolgáltatásról, hanem a megfélemlítésről szól. Nem pusztán az én megfélemlítésemről, hanem mindazokéról, akik egy nap még klaviatúrát ragadnának Hajdú Péterrel és civilizációromboló tevékenységével szemben. Hajdú úgy véli, hogy a milliárdos vállalkozásának, a politikus barátainak meg a nyilvánosságból kiszakított hatalmas tortaszeletnek a birtokában rá más szabályok vonatkoznak, mint a többi közszereplőre. Úgy véli, hogy egy kellően gátlástalan anyagi követeléssel, több évnyi pereskedés ígéretével térdre kényszeríti majd a vele szemben kritikus nyilvánosságot. "Jogállamban a pénz a fegyver." - mondta József Attila.
Bizakodó vagyok. Ezek a vádak az Európai Unióban egyszerűen nem állhatnak meg.” - számolt be Facebook-oldalán Puzsér Róbert.
Puzsér múlt kedden ugyancsak a Facebookra posztolta, hogy bírósági idézést kapott, amiben az állt, a Frizbi műsorvezetője jó hírnév megsértéséért perelte be.
Azt egyelőre nem tudni, Hajdú Péter miért nem jelent meg, de Facebook-oldala szerint éppen Barcelonában nyaralnak kedvesével, Sarka Katával.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.