Furán távozott Szegedről Depardieu

Gérard Depardieu
PUBLIKÁLÁS: 2014. augusztus 03. 21:15
Meglepő fordulatot vett Gérard Depardieu szegedi látogatása. Váratlanul, egy nappal korábban elutazott a Tisza-parti városból, előző nap pedig – állítólag – beszállt a helyi politikai csatározásba.
Bors

Sokan fotózkodtak volna még Szegeden Gérard Depardieu-vel tegnap is, de erre már aligha lesz lehetőségük: váratlanul elhagyta Szegedet a színész. A döntés mindenkit meglepett, ugyanis az eredeti terv szerint hét­főig maradt volna.

Erre azért volt szükség, mert ha esetleg eső miatt elmarad a szombati előadás, akkor vasárnap lépett volna színpadra a Háry Jánosban.

Az utolsó estén még nagyszabású fogadást adtak a Forrás Hotelben a világsztárnak, a mulatozás hajnalig tartott. Ezért is volt furcsa, hogy másnap reggel Depardieu Budapestre autózott, majd repülőre szállt és elutazott. Azt nem tudni, saját magánrepülőgépe, egy Cessna jött érte Ferihegyre vagy – ahogyan érkezett – menetrend szerinti repülővel hagyta el Magyarországot.

Szombaton egyébként a Háry Jánosban Napó­leont alakító színész Kiss-Rigó Lászlónál, a Szeged–Csanádi Egyházmegye püspökénél vendégeskedett. Úgy tudni, Depardieu meghívásra érkezett oda egy jó hangulatú kávézásra, ahol várta őt a polgári oldal szegedi polgármesterjelöltje is.

Egy helyi internetes portál szerint Depardieu a találkozón kijelentette, a kormánypárti politikus sikeréért drukkol a közelgő polgármester-választáson. A szegediek azóta is ezt tárgyalják a világhálón – úgy tűnik, Gérard Depardieu nem vagy nem csak mint nagyszerû színész, hanem mint politikacsináló is megmarad a helyiek emlékezetében.
 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.