Lányáért könyörög Nkuya Sonia elhagyott szerelme

gyerek
PUBLIKÁLÁS: 2014. május 18. 08:45
Hiába könyörög Nkuya Soniának lányuk édesapja, az énekesnő karácsony óta rejtegeti előle a gye­reket. Az apuka a Borsnak elárulta, azért küzd Soniával, mert biztos benne, hogy erkölcsi és anyagi értelemben is nála lenne jobb helyen Annabella.
Brunner Mónika

Egy édesapának is ugyanolyan jogai vannak, mint egy édesanyának – mondja Mezei Mátyás, a Mat Diamond művésznéven ismert zenész, akivel Nkuya Sonia egy éve még együtt nevelte közös kislányukat. Viszonyuk elmérgesedett, mióta a Megasztár egykori énekesnője párja beleegyezése nélkül hozta haza a gyereket Londonból.

A Magyarországon a kislányával kapcsolatos ügyeit intéző Mezei Mátyás tegnap újra anélkül utazott vissza Londonba, hogy láthatta volna Annabellát. A rendkívül megviselt apuka a Borsnak beszélt saját és kis­lánya kétségbeejtő helyzetéről. Tudni kell, hogy mivel a kicsi Angliában született, a törvények szerint vissza kell őt vinni, további elhelyezéséről pedig az ottani hatóságok döntenek.

– A bírósági végrehajtásra várok, ami elég drasztikus lehet. Azzal is járhat, hogy amíg én nem tudom átvenni a lányomat az anyjától, addig Annabellát intézetbe viszik. Ennek nem akarom kitenni a lányomat. Mindvégig törekedtem az együttműködésre, de Soniával nem lehet beszélni – nyilatkozta a Borsnak Mezei Mátyás, aki azt mondja, volt párja állandóan keresztbe tesz neki.

– A láthatást is megtagadja, állandóan változtatja a telefonszámát, mindent megtesz, hogy ne léphessek kapcsolatba a kislányommal. Karácsonykor láttam utoljára a gyerekemet, és hiába könyörgök neki e-mailben, nem hatja meg semmi. A gyámügyi hivataltól is azt a tájékoztatást kaptam, hogy az ő megkereséseikre sem reagál. Harcolni fogok az apai jogaimért. Három éve részemről ez egy mindent elsöprő szerelemnek indult Soniá­val, együtt döntöttünk úgy, hogy Londonban folytatjuk tovább a közös életünket.

Aztán megromlott a kapcsolatunk, amit a lányom lelkivilága érdekében nem nagyon szeretnék részletezni, és Soniáról sem szeretnék rosszat mondani, de a volt párom nem hajlandó tudomásul venni, hogy az édesapának éppolyan jogai vannak, mint az édesanyának. Nekem különleges és bensőséges kapcsolatom volt a lányommal mindaddig, amíg Sonia el nem vitte tőlem – mondta a zenész, aki Londonban fôállású szakácsként dolgozik, de emellett a zenei karrierjét is építi.

– Minden erőmmel azon vagyok, hogy Soniával rendeződjön a viszonyunk, és mindkettőnk számára kedvező megoldás szülessen, ugyanakkor meggyőződésem, hogy mindent figyelembe véve nálam jobb helyem van a kislány. Nekem eszem ágában sem lenne eltiltani a Soniától, tisztában vagyok az édesanya fontosságával, és azt szeretném, ha közösen oldanánk meg mindent, ami a gyerekkel kapcsolatos – tette hozzá Annabella édesapja.

Dalt írt VV Bécinek

Mat Diamond dalt írt a ValóVilágból megismert Bécinek, aki Young G néven csinált karriert a zenei szakmában. „Legújabb Young G Béci-dal, melyet én írtam (szintén) a kislányomnak. Remélem, tudod, hogy apa nagyon szeret, és mindent megtesz (már karácsony óta), hogy újra lássuk egymást” – írta Facebook-oldalára. 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.