Az ének iskolája: Jani felépült daganatos betegségéből

betegség
PUBLIKÁLÁS: 2014. május 29. 10:30
Alig tizennégy éves, de már túl van egy komoly műtéten Radics Jani. Az ének iskolája ifjú diákjának arcáról egy csúnya és fájdalmas csomót távolítottak el az orvosok.
Böszörményi Lilla

Négyéves volt Radics Jani, amikor szülei észrevették, hogy egy csomó jelent meg a fiú halántéka és szeme közötti területen. Édesanyja azonnal orvoshoz vitte, mert sejtette, hogy nagy a baj.

– A csomó nemcsak szembetűnő volt, hanem egy idő után fájni is kezdett, ezért elvittem Janit a bujáki körzeti orvoshoz, aki Budapestre, a Heim Pál Gyermekkórházba irányított minket – mesélte Janika anyukája, Adél, akit nagyon megrémített kisfia betegsége.

– Amint megvizsgálták, azonnal meg is operálták. A zárójelentéséből az derült ki, hogy jóindulatú daganatot távolítottak el a szeme közeléből. Szerencsére azóta is jól van, még-is odafigyelünk, és időnként kontrollra is visszajárunk.

A tizennégy éves fiút ma már semmiben nem akadályozza a betegség. Az ének iskolájának színpadán jelentette be, hogy felvételt nyert az egyik budapesti építészeti szakközépiskolába, ahol ősszel kezdi meg tanulmányait.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.