Tilla nem tilt: ésszel drogozz, fiam!

Tilla
PUBLIKÁLÁS: 2014. március 06. 09:45
Till Attila elhatározta, hogy szülőként sem áll be az álszent emberek közé. Tilla már évekkel ezelőtt elismerte, hogy kipróbálta a drogot. Éppen ezért tinédzserkorú fiának sem tiltja, viszont óvatosságra és őszinteségre kéri.
Böszörményi Lilla

Till Attila valóban nem prédikál vizet, miközben megesett, hogy maga is bort ivott. A műsorvezető kifejezetten szeret beszélni a tiltott témákról, mert szerinte jobb tudni dolgokról, mint úgy tenni, mintha nem is léteznének.

– Szerintem rosszul beszélgetünk a drogokról, miközben az alkohol is bőven okoz problémákat. Álszent dolognak tartom, hogy a társadalom arra kényszeríti az embert, hogy ne merjen beszélni a témáról – kezdte Tilla, majd saját tapasztalatairól mesélt.

– Annak idején, amikor én próbálgattam ki szereket, egy kicsit más volt a helyzet, hiszen akkoriban nem voltak még olyan veszélyes drogok, mint manapság. De számomra a drog soha nem volt igazán fontos, sokkal több problémám volt az alkoholtól. A drogtól semmi hülyeséget nem csináltam és nem befolyásolta az életemet. Nem volt veszélyes rám nézve – emlékezett őszintén a műsorvezető, akinek most szülőként is nagy a felelőssége.

– A legnagyobb fiam most lesz 16 éves, az ilyesmi állandó téma otthon is. Mindig azt mondom neki, hogy mindent ki lehet próbálni – mert ne legyünk álszentek, és ne gondolja egyik szülő se, hogy a gyereke, amikor buliba megy, csak beszélgetni szokott – de bármit is csinál, azt ésszel tegye. Tudnia kell, hogy milyen veszélyek leselkedhetnek rá. Még véletlenül sem szeretném tiltani, mert annál nagyobb lesz a kíváncsisága. Sokkal jobb, ha a szülő és a gyereke között olyan kapcsolat van, hogy arról is mernek beszélni, ha már kipróbálta. – Tilla szerint a legtöbbet a család figyelme és szeretete segíthet. 

– Az egyik kedvenc színészem, Philip Seymour Hoffman nemrég drogtúladagolásban halt meg, ami nagyon megérintett. Úgy gondolom, ha halála előtt egy héttel megmutattunk volna neki egy fotót a családjáról, és elmondtuk volna neki, hogy ők lesznek azok, akik miatta öt évig vagy életük végéig padlón lesznek, akkor biztosan letette volna a drogot – fejezte be a műsorvezető.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.