Olykor zúzódások és kék-zöld foltok borították Szabó Zsófi testét, miután eldurvultak a Jóban Rosszban forgatásai. A történet szerint ugyanis Betty (Szabó Zsófi) és Balázs (Száraz Dénes) kapcsolatába a gyengédség és a szeretet helyébe az erőszak és a gyűlölködés lépett. Összetűzést szült kettejük között, hogy Balázs egyre több kétes ügybe keveredik, amit Betty nem néz jó szemmel. Állandóan számon kéri szerelmét, amit a férfi agresszíven fogad és olykor eljár a keze is.
– Színésznőként Betty karakterének változása, és Balázzsal való kapcsolata új és új kihívások elé állít. Betty hihetetlenül ragaszkodó típus, szüksége van a szeretetre és úgy gondolom, még mindig nem tudta feldolgozni Tamás atya halálát. Ezért is kötődik ennyire Balázshoz – magyarázta lapunknak a színésznő, aki magánemberként elképzelhetetlennek tartja, hogy egy olyan kapcsolatban éljen, ahol bántják.
– Rengeteg nő fél otthagyni a párját. Úgy gondolom, hogy erősnek kell lenni ilyen helyzetben, felvállalni a történteket és nem szégyenkezni. Szerintem a legnagyobb probléma az, hogy a nők nem merik elmondani, mi történt velük, szégyellik és éppen ezért kiutat, segítséget sem keresnek – foglalta össze véleményét a színésznő.
A családjáért ölre menne
Aki ismeri Száraz Dénest, az tudja, nála szelídebb férfi kevés van. – Zsófi volt az, aki nyugtatni próbált a jelenetek után, mivel lelkileg megviselt, hogy fájdalmat kell okoznom egy kollégámnak, főleg, hogy egy törékeny nőről van szó – mondta el Dénes.
A forgatások közben számára az volt a legnehezebb feladat, hogy érzelmeit a stúdión kívül hagyja. Színészként sokféle karaktert kellett már eljátszania, de ehhez hasonlóan nehéz szituációba még nem nagyon került. – A civil életben persze soha nem emelnék kezet egy nőre, egyébként sem vagyok az agresszió híve. Csak a családom, a szeretteim védelmében tudom elképzelni, hogy verekedésbe keverednék – szögezte le Dénes.
A szakértő szerint
– Minden héten meghal egy nő és minden hónapban meghal egy gyermek családi bántalmazásban. A legtöbb bántalmazott nő azt fogja mondani, hogy „de hát szeretem”. Azt gondolja, hogy meg fog változni vagy azt, hogy egy-egy pofon még belefér a kapcsolatba. Sokan sajnos otthon is ezt a példát látták, s azt hiszik, hogy ez normális – mondta el a magazinnak Bede Zsuzsanna klinikai szakpszichológus.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.