A swing műfaj új királyának és Frank Sinatra utódjának tartják Michael Bublét. Amellett, hogy a szakma elismeri, világszerte nők milliói rajonganak érte. Ám a kanadai énekes 2011 óta boldog házasságban él feleségével, a gyönyörű argentin színésznővel, Luisana Lopilatóval. Az énekes rajong a hajdani modellért, akitől egyetlen rajongó tinilány sem lenne képes elhódítani, főleg az után, hogy tavaly egy fiúgyermekkel ajándékozta meg.
Bublé szinte pillanatok alatt robbant be a zenei világ élvonalába, és mint oly sok sztárt, őt is elragadta a hirtelen jött rivaldafény. – Minél mélyebbre merültem a showbizniszben, annál kevésbé akartam családot, csak a munka, a csillogás és a siker hajhászása járt a fejemben – nyilatkozta nemrégiben az ABC televíziós csatornának. – Aztán első látásra szerelembe estem, és minden megváltozott. Persze jó apának és férjnek lenni óriási kihívás. Mindennap megkérdezem magamtól, hogy elég jó vagyok-e, és mindent megteszek-e a szeretteimért.
A romantikus dalok jelenkori királyának fellépései soha nem egyformák, mert a számok között többször szakít időt a nézőkkel való párbeszédre, és rendszeresen felhív maga mellé néhány rajongót a színpadra a közönség soraiból. Néhány éve például egy kamaszfiú anyukája ült a nézők között, aki koncert közepén odasétált az énekeshez, és megkérte, hogy énekeljen a fiával egy duettet, a sztár pedig mindenki elképedésére fantasztikus műsorszámot adott elő a sráccal.
Nagy show és tánc várható
Vélhetően nem fognak unatkozni a november 2-i, budapesti show nézői. Bublé koncertjeit – az első osztályú hangminőség mellett – impozáns látvány jellemzi. Az andalító számok alatt szem nem maradhat szárazon, és azok is jól fognak szórakozni, akik nem szeretnek egy helyben ülni, a közönség egy része ugyanis általában táncra perdül.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.