Celeb

17 éves fia vitte Bajor Imrét Kínába

Létrehozva: 2014.03.16.

A súlyos beteg Bajor Imre több mint tízórás repülőút után tegnap érkezett meg a délkínai Kuang­csouba, ahol talán már ma megkezdődött a gyógykezelése. A színész alaposan meglepte a családját azzal, hogy nem a feleségével, hanem tizenéves fiával utazott el.

Péntek délelőtt repülőre ült Bajor Imre és Kínába utazott, hogy megkapja a különleges kezelést, amelytől a gyógyulást reméli – értesült a Bors. Mint arról lapunk is beszámolt, a nagybeteg színész barátai unszolására beleegyezett, hogy kezeléseket kapjon, elfogadta a neki gyűjtött pénzt és elutazott. Az indulás előtt azonban nagyon meglepte a családját, hiszen nem a feleségét, Ildikót kérte meg, hogy kísérje el, hanem a fiát, Bajor Marcit.

Döntése sokkolta a családot, azon belül is a volt feleségét, Hámori Eszter színésznőt, két gyermekének édesanyját. – A lányát, Lilit és a fiát, Marcit is meglepte a terve – nyilatkozta a Borsnak a család egyik barátja, aki az utazás minden részletét ismeri. – Először is a család nem tudott róla, hogy a barátok meggyőzték: kezeltesse magát. Nem sejtették azt sem, hogy a barátok gyűjtöttek neki, s hogy vállalkozik erre a hosszú útra. Egyszerűen külső szemlélőként figyelték az eseményeket – mondja.

– Múlt vasárnap szereztek tudomást az útról, aztán két nap múlva jött a még nagyobb meglepetés, hogy Imre nem a feleségével akar menni, hanem Marcival (Lili szóba sem jöhetett, mert most érettségizik). Az édesanyja, Eszter leült a fiával, átbeszélték, majd Marci úgy döntött, elkíséri az apját. Eszter nagyon aggódik a fiukért, hiszen még csak tizenhét éves, és ez az út – beleértve, hogy egy idegen kultúrába kerülnek – lelkileg nagyon megterhelő lesz számára.

Életében először lesz összezárva az apjával kettesben, ráadásul már nem azzal az életerős emberrel, akit megismert, hanem egy olyan férfival, aki bár nagyon büszke, most muszáj lesz megmutatnia magát betegen és elesetten.

Mint megtudtuk, Bajor Imre és Marci helyi idő szerint szombat dél körül, több mint tízórás repülőút után megérkezett a kínai Kuangcsouba. Egy ott dolgozó magyar fogadta őket a reptéren, aki mindenben segít majd nekik. – A család számára ez mindenesetre megnyugtató – mondja a Borsot tájékoztató barát –, de Eszter persze mindennap beszél Marcival telefonon. 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16755492_auto_resized.jpg
origo.hu

2,5 millió forint volt a tét a Szerencsekerékben, amikor megmagyarázhatatlan dolog történt - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/22782_resized.jpg?avcount=1702166111
origo.hu

Bugyiban, melltartóban simogatja magát David Hasselhoff hatalmas mellű lánya - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16755150_auto_resized.jpg
life.hu

Céges buli után tűnt el a fiatal nő: megrázó körülmények között találtak a holttestére

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16755132_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Egy tanár meghalt, egy diák kórházba került a kiskunhalasi szalagavatókon

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16756162_auto_resized.jpg
ripost.hu

Előkerült a királynő levele: megint hazudott Harry herceg és Meghan

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16756041_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Óvodai transzügyi felvilágosítást finanszíroz a német családügyi minisztérium

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/22783_resized.jpg?avcount=1702166111
origo.hu

Meztelen melleit mutogatja az online pornózásból élő szexi focistanő - galéria (18+)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16755623_auto_resized.jpg
astronet.hu

Napi horoszkóp 2023. december 10.: A Halak együttérző, az Ikrek vásárol vasárnap

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16754531_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Ezt jósolja Európa főboszorkánya az év hátralévő részére az egyes csillagjegyeknek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/22690_resized.jpg?avcount=1702166111
mandiner.hu

A fiatalok pénzügyi forradalma - okos döntésektől a gazdag jövőig

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16756113_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Tisztázta a helyzetet: ezért rohant ki vasárnap a stúdióból Tóth Gabi

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/22728_resized.jpg?avcount=1702166111
life.hu

Fontos nyomelem, amely elengedhetetlen az immunrendszer megfelelő működéséhez(x)

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2023/12/ZMDRgPA6lWi_QmV-0B2Owv0yxCm0GBImWj87wlAwu6M/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzgxYWFiYTBmMzY3NjRiM2ZhYzZiMTkxYmM3YjAwYThj.jpg
Tervek

Erre költené a 20 milliós nyereményt a Sztárban Sztár leszek! versenyzője

https://cdn.borsonline.hu/2023/12/6wRbx9tnOBymnIccCg4SVtZXH4QsvytQxQ9LUYp3wAY/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2ZhYWQyNTE5N2EzZjQzOTc4OWUzZmM4NTgzNDk2MDhl.jpg
Műsor

Újra képernyőn a Mutasd a hangod! - Király Viktor nagy titokról rántotta le a leplet