Szenzáció: Delon, Depardieu vagy Jean Reno énekel Szegeden

Jean Reno
PUBLIKÁLÁS: 2014. február 23. 07:25
Alain Delon, Jean Reno és Gérard Depardieu – e három sztár egyike léphet Napóleonként színpadra a Szegedi Szabadtéri Játékokon. Hogy ki lesz a befutó, aki Kodály Háry Jánosában franciául énekel majd, csak a nyáron tudjuk meg.
A. T.

Alain Delon, Jean Reno és Gérard Depardieu. Három francia világsztár, három jelölt, akik közül egyvalakit testközelből megcsodálhatunk a nyáron.

A Bors tudomására jutott, hogy a szegedi Dóm téren augusztus elején bemutatásra kerülő daljáték, Kodály Zoltán Háry Jánosa Napóleon-szerepére hármuk közül választanak.

Alain Delon, aki után valaha bomlottak a nők, ma 79 éves, a spanyol származású francia (Juan) Jean Reno 65 esztendős, ahogy a franciák imádott mackója, Gérard Depardieu is. Bármelyikük szerződtetése szenzáció lenne, állítólag egyikükkel már nagyon közel állnak a megállapodáshoz.

– Valóban felvettük a kapcsolatot az említett színészek menedzsmentjével, és az egyikükkel előrehaladott tárgya­lásokat folytatunk. Azt, hogy konkrétan kiről van szó, még nem árulhatom el, de reméljük, záros határidőn belül aláírjuk a megállapodást. Egyelő­re két előadásra tervezünk – erősítette meg információinkat Herczeg Tamás, a Szegedi Szabadtéri Színház igazgatója. – Parádés szereposztással készülünk, a magyar művészek közül is számos igazán nagy névre számíthatnak a nézőink.

Az igazgató azt is elárulta, hogy a francia legendát – bármelyikük is lesz az – a próbák alatt egy másik színésszel helyettesítik, ő maga csupán a premier előtt nem sokkal csatlakozik a stábhoz. Az alkotók a nyelvi nehézségeket pedig egy ügyes trükkel tervezik áthidalni. Napóleon franciául szólal meg a színpadon, és egy, a történetbe beépített tolmács fordítja magyarra a mondandóját. Ahogy a francia sztár kiléte, úgy a gázsija is hétpecsétes titok. Annyi azonban tény: bármelyikük szerződtetése súlyos milliókat kóstál.

– Az előadás költségeiről azért nem tudok számokat mondani, mert igaz, hogy a francia világsztár gázsija csillagászati összeg, de amint nyil­vánosságra hozzuk a nevét, bizonyosan jelentkeznek még szponzorok.

Visszajárnak Magyarországra

Egyik színész számára sem ismeretlen Magyarország, hisz mindhárman jártak már nálunk. A sort Delon kezdte, aki 1992-ben a Friderikusz-show vendégeként Jean-Paul Belmondóval érkezett hazánkba. Jean Reno 2009-ben forgatta itt a Razzia című filmet, és állítólag lenyűgözte a magyar nők szépsége. Depardieu pedig már rutinos vendégnek számít nálunk: 2005-ben borokat népszerűsített, majd 2011-ben itt forgatta az Asterix és Obelixet.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.