Mindenre és mindenkire gondol David Cameron. A brit miniszterelnök most például a futballszurkolókért áll ki. Azt eddig is lehetett tudni, hogy Cameronnak két nagy szenvedélye van: a labdarúgás és a sör. A kettő pedig szorosan összefügg.
Az utóbbi hetekben nem is egy aggódó fanatikus kereste meg a kormányt azzal, hogy veszélybe került a brazíliai labdarúgó-világbajnokság, már ami a közös sörözéseket illeti. A június 14-i Anglia–Olaszország derbi ugyanis például éjjel 11 órakor kezdődik londoni idő szerint, ilyenkor pedig már az összes kocsma zárva van. A pubok már korábban kérték a hosszabbítást, de akkor a belügyminisztérium elutasította.
David Cameron most összehívta a rendőrség és a vendéglátóipar fejeseit, hogy közösen találjanak ki egy megoldást az éjszakai nyitvatartásra. A kormányfő erről a Twitteren írt. A terv szerint a kocsmák hajnali 1-ig lehetnének nyitva, és már ez a néhány órás engedmény is húszmillió fontos (7,4 milliárd forint) bevételt generálhatna az országban.
A britek szerencséjére az Uruguay és a Costa Rica elleni csoportmeccseket korábbi időpontokban rendezik.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.