Sebestyén Balázs és Vadon Jani műsora, a Vundersőn és Zuperszexi már az első adás alkalmával kiverte a biztosítékot. Bizonyára nem véletlenül ment két alkalom után felvételről a műsor.
Ezért is kapták fel sokan a tévé előtt ülve a fejüket vasárnap este, amikor a talk-show-ban egymás után repkedtek a trágár szavak, obszcén kijelentések. Persze, ha az volt cél, hogy még utoljára megbotránkoztassák az átlagembert, akkor sikerrel jártak, és ehhez megfelelő partnernek bizonyult az este első vendége, Puzsér Róbert is.
A Csillag születik egykori ítésze azonnal belement a Balázzsal folytatott adok-kapokba. Főleg akkor durvult el a helyzet, amikor Balázs azzal érvelt, hogy Robi a Csillag születikben szerzett népszerűségével még közelebb juthatott a nők bájaihoz. „Sokkal több p…t nyaltál, mint én, ezért nagyobb ember vagy, Balázs” – zárt rövidre egy vitát Puzsér.
Egyébként Balázsék azért hívták vendégségbe a kritikust, mert januárban Thaiföldre költözik egy időre. Innen jutottak el végül a kiskorú prostituáltakhoz, a szexhirdetésekig, az anális és a telefonszexig. De vajon Puzsér mit gondol saját szerepléséről?
A Borsnak így nyilatkozott tegnap délelőtt:
– Lesz…om a nyárspolgárokat, meg a képmutató farizeusokat. Élvezem, amikor az ájtatosak megbotránkoznak. Otthon mindenkinek belefér egy kis káromkodás, de ha ugyanezt a televízióban hallják, már forgatják is szemüket. Világ életemben imponált nekem a punk, mint vírtus, úgyhogy élvezettel feszegetem a szabad szólás és cselekvés határait – mondta Róbert, aki úgy véli, még jobban elengedhette volna magát a műsorban.
– Vélhetően nem ott volt a határ, ahol tegnap jártam, hiszen nem rázott meg semmiféle villanypásztor, nem sújtott le a médiahatóság, ahogy a műsorból sem vágták ki azt, amit mondtam, szóval úgy tűnik, lett volna lejjebb – tette hozzá Puzsér, akinek a legkisebb a felelőssége az elhangzottakért, hiszen a műsor felvételről ment, így a szerkesztők kivághatták vagy kisípolhatták volna az oda nem illő szavakat.
Az RTL Klub programigazgatója szerint erre nem volt szükség. – Tizenhatos karikával futott, így bőven beleférnek a látottak, hallottak. Egyébként pedig még így sem került minden adásba abból, amit az egykori ítész mondott – tudtuk meg Kolosi Pétertől.
A Bors azt is megkérdezte a kritikustól, hogy szerinte miért támadták az elmúlt hetekben annyira Balázsék show-ját. Puzsér a szereplésétől függetlenül örül, hogy véget ért a Vundersőn. – Szörnyen kínos volt nézni, ahogy a műsorvezetők 20 másodpercenként elalélnak a saját olcsó és híg kedélyeskedésüktől. Balázs és Jani rádöbbenhettek, hogy ami elégnek tűnik az emberek számára a reggeli kávé és pirítós mellé, az egy esti show műsorban milyen fájdalmasan kevés. Úgy vélem, hogy már a reggeli mellé is kevés kéne, hogy legyen. Balázsék sajnos a Boros-Bochkor iskolán nevelkedtek, és a rádiózásnak ezt a stafétáját viszik tovább. Ezek a magyar szórakoztatás legsötétebb hagyományai.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.