Szandi férje: az a bácsi az anyukád!

Sztárban sztár
PUBLIKÁLÁS: 2013. október 20. 08:45
Pikáns jelenetek fűszerezték a Sztárban sztár második adását: Puskás Peti a mellével aratott, Nikáért pedig szerelme villantotta meg „fegyverét” a zsűri nagy örömére.
Bors

Akaratlanul villantott Szinetár

Duplán lett emlékezetes Szinetár Dóra péntek esti fellépése. A színész-énekesnő ugyanis a Nox együttes Forogj világ! című slágerét az eredeti formáció férfi tagjával, Nagy Tamással adta elő. Mindezt úgy, hogy a Nox egykori énekesnője, Péter-Szabó Szilvia is a stúdióban volt. A rajongóknak és a Bors olvasóinak azonban itt egy újabb „ajándék”.

A jelmezével az egész műsor során harcot vívó Dóra ugyanis a közönség soraiban ücsörögve egy pillanatra megfeledkezett a hátsójáról folyton lecsúszó nadrágról, így a feneke egy kis részét meg is villantotta. Néhány pillanattal később természetesen újra gatyába rázta magát, mintha mi sem történt volna.

Szandi testébe költözött Brian

Látod, kisfiam? Az a bácsi a tévében az anyukád – magyarázta Szandi férje kisfiuknak, Csabikának tegnap. A legkisebb gyermek ugyanis péntek este még azelőtt elaludt, hogy édesanyja színpadra lépett. Szandi pedig hengerelt.

– Zenei mindenevő vagyok, így a rock is jöhet. Ezt a versenyt pedig nagyon komolyan veszem. Nagy kihívás, mert meg kell találni azt a vékony mezsgyét, ami miatt még nem paródia és nem is ripacskodás, de nem is kevés az, ami a színpadon zajlik – magyarázta a Borsnak az osztatlan sikert és a maximális negyven pontot bezsebelő Szandi. – AC/DC-könyvet olvastam, folyamatosan hallgattam a CD-iket, és interjúkat néztem Briannel.

A beszédhangját külön tanultam. Mire színpadra kerültem, úgy éreztem magam, hogy én vagyok ő, és a kétmillió tévénéző ott van a ­stú­dióban, a koncertemen – fedte fel sikere titkait.

Legyantázták a lábát

Puskás Peti, az alkalmi Tina Turner mellével és fenekével aratott. 

– Nagyon tetszett az épített mellem, én is gyakran megfogdostam. Még ­éle­temben nem fogdostak ennyien, mint most. Alapvetően nekem is gömbölyű fenekem van, így ha egyszer Jennifer Lopez lenne a feladatom, megállnám a helyem – mondta a Borsnak.

Az énekes a kulisszák mögött szívesen hagyta, hogy az érdeklődők elöl-hátul letapizzák. Sőt, még a műsor egyik zsűritagja, Majka is készített emlékbe egy fotót Peti dudáiról.

Nika büszke bevállalós párjára

A legkínosabb pillanatokat nem egy versenyzőnek kellett átélnie. A Pink bőrébe bújó Nika ugyanis szerelmét is bevetette: a fiatalember egy gitárral a kezében érkezett a színpadra, néhány perccel később kikötözve, egy szál alsógatyában hevert a franciaágyon. Nika pedig meg is lovagolta.

A produkció után azonban még mindig az énekesnő párjának férfiassága volt a téma: Claudia mutogatott rá, Majka kijelentette, nem tud betelni vele és Lakatos Márk sem hagyta szó nélkül. A fiúnak végül Friderikusz egy párnát adott, hogy takarja el magát.

– Nekem egyfajta biztonságot adott, hogy fent volt velem a színpadon a szerelmem. Az ő döntésén múlt, bevállalja-e, hogy megszabadul a ruhái nagy részétől. Büszke vagyok rá, a külsejére is, és szerintem nagyon jól állt neki a párna is a végén – kommentálta Nika a pikáns jeleneteket. 

Claudia kikerült a rivaldafényből 

A műsor szünetében az addig jókedvű Liptai Claudia riadt tekintettel beszélt a fülesébe, miközben hevesen gesztikulált. Elárulta, mi volt a baj.

– Adásszünetben Bereczki Zoltán szólt, hogy figyeljünk oda, mert a székünkkel Hajós Andrással együtt kigurultunk a fényből. Egy tévéműsorban minden másodpercre és centire van kiszámolva, így ha például a nevetéstől pár centit arrébb gurul a székünk, már nem ugyanazt látják a nézők – árulta el Claudia, aki igyekezett megoldani a helyzetet.

– Szerettem volna a vezérlővel megvitatni a dolgot, azonban a fülesemmel is adódott némi probléma, nagy volt a hangzavar a szünetben, és fenn nem hallottak rendesen. Sokan nem is gondolnák, hogy milyen fontosak a részletek, így a fény beállítása is – magyarázta.

 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.