Tíz hónapig titokban járt főnökével Szabó Zsófi

Nagy Tamás
PUBLIKÁLÁS: 2013. július 23. 08:25
Vasárnap óta vállalja a színésznő, hogy a Jóban Rosszban producerével, Nagy Tamással (Thomas Grande) jár. Azt nyilatkozta, hogy friss a kapcsolat, de a kollégái szerint már az ősz közepén összejöttek. Mi okuk lehetett a hallgatásra?
Bors

Nagy port kavart, hogy a Jóban Rosszban fiatal színésznője összejött a nála 22 évvel idősebb főnökével, a sorozat producerével, Nagy Tamással. Bár az érintettek azt mondják, hogy csak néhány hete alakult ki köztük a szerelem, névtelenséget kérő kollégáik korábbra datáljak a viszony kezdetét.

– Már tavaly ősszel is együtt voltak – árulta el a Borsnak egy neve elhallgatását kérő stábtag. – Egy ideje már sejtettük, hogy kapcsolatuk nem csupán a munkára korlátozódik – mondta másikuk.

Az talán nem meglepő, hogy egy munkahelyen szerelmek is szövődnek, ám Zsófiék esetében egy picit pikánsabb a történet, mivel főnök–beosztott viszonyról van szó.

Ráadásul egy napi sorozat produceréről, Nagy Tamásról, aki egy személyben dönt a TV2 sorozatának karaktereinek sorsáról. Így Zsófinak arra is fel kell készülnie, hogy sokan rosszindulatúan súgnak össze a háta mögött.

A Bors megtudta, hogy a kulisszák mögött valóban megvan mindenkinek a saját véleménye a nem mindennapi szerelemről, de a munkatársak inkább a „Ne szólj szám, nem fáj fejem!” mondás szerint viselkednek.

– Mindenki inkább csöndben van, nem nagyon firtatjuk a témát, de ez is jelent valamit – mondta az egyik stábtag.

A rosszindulatú feltételezéseket a 24 éves színésznő jó barátnője, Sarka Kata határozottan cáfolta. Sőt kifejezetten védelmébe vette Zsófit.

– Zsófi szerelmes, és én nagyon örülök a boldogságának – kezdte lapunknak Hajdú Péter felesége, aki a kapcsolat körülményeit is ismeri. Állítólag a producer és feleségének válása egy éve húzódik. A válóok pedig nem Zsófi. Az viszont tény, hogy abban az időben, amikor megromlott a televíziós szakember házassága a sorozat Bettije is egy rossz kapcsolat után volt, így elképzelhető, hogy főnökével is beszélt a csalódásról. A lelkizés barátsággá, majd szerelemmé erősödött.

A Bors szerette volna Szabó Zsófit és Nagy Tamást is megkérdezni kapcsolatukról, ám ők nem kívántak nyilatkozni. 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.