Támadás célpontja lett Mester Tamás és készülő operája, az Originum. Az egyik napilapban megjelent cikk szerint az Armel produkció és sajtóiroda felkérésére, a Szegedi Operafesztiválra is készülô opera premierje elmarad.
– Szó sincs róla, hogy elmaradna a premier. Való igaz, később készül el az opera, mint eredetileg gondoltam, egyszerűen azért, mert elszámoltam magam. Olyan epikus mű kerekedett belőle, amelynek a hangszerelése lényegesen több időt vesz igénybe. Az a szerencsém, hogy ez egy Armel-produkció, a cégnél örültek, hogy nagyban gondolkozom. Amikor New Yorkban jártunk, hogy megtaláljuk a legmegfelelőbb helyszínt a darabhoz, fantasztikus helyeken jártunk.
– Már akkor is tátott szájjal néztem ezeket az épületeket, amikor még ott laktam, és soha nem gondoltam volna, hogy Magyarországról érkezik majd a felkérés hogy operát írjak a tengerentúlra. Nem akarok ismét abba a hibába esni, hogy konkrét időpontot mondok, mivel nehezen viselem a monotonitást, az opera mellett könyvet írok és a könnyűzenét sem felejtettem el.
– Azért mentem művésznek, hogy szabadon éljek és szabadon gondolkozzak. Szeretem a kihívásokat, az operát is ezért vállaltam, pedig tudtam, hogy tovább kell majd képezzem magam. Hogy a szakma vagy egy rosszkedvű újságíró alkalmasnak tart-e a feladatra, ôszintén nem érdekel. Ha valaki igazi kritikát akar majd mondani, annak meg kell várnia a New York-i bemutatót – fejtette ki lapunknak a zenész, aki sokáig nem nyilatkozott az elhúzódó munkafolyamatról, mert nem akart mindenáron reflektorfénybe tolakodni.
Az Armel iroda igazgatója, Havas Ágnes megerősítette: lesz bemutató. – New Yorkban lesz a premier, ám mivel még nem írtuk alá a szerződést, nem szeretném el-kiabálni, hogy milyen partnerrel és milyen helyszínen, de az elmondható, hogy felülmúlja a kezdeti reményeinket.
Természetesen ettől még a Szegedi Operafesztiválon látható majd az Originum – szögezte le Havas, aki szerint jó döntés volt, hogy az Originumot Mester Tamás szerzi. – Hamarosan elkészül a mű, amelyet zseniálisnak gondolok azok alapján, amit eddig hallottam belőle.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.