Combnyaktöréssel került kórházba Falusi mamája

baleset
PUBLIKÁLÁS: 2013. június 28. 11:45
Idén harmadszor fekszik kórházban Falusi Mariann mamája, aki sikeresen felgyógyult rákbetegségéből, majd térdprotézist ültettek be neki. Alig állt talpra, elesett, most combnyaktöréssel kezelik.

A napokban súlyos balesetet szenvedett az énekesnő édesanyja, Irénke. Az egyébként jó fizikai állapotban lévő asszony rosszul lépett egy lépcsőn, és elesett. Összezúzta a bal oldalát, és eltörte a bal combcsontját is, de Irénke még a fájdalmas földet érés után sem esett pánikba.

– Anyuci nem az a fajta, aki sajnáltatná magát, még a legszörnyűbb pillanatokban is összeszedett és derűs – mondja Falusi Mariann. – Mert ilyen a természete. Képes a legnagyobb betegségében is a környezetét nyugtatgatni. Amikor kemoterápiát kapott, ő vigasztalt, hogy minden rendben lesz.

Irénke most kórházban fekszik, és legalább hat hétig ott is marad. Mariann, amikor csak tud, az ágya szélén ül.  – Ha egy családtag kórházba kerül, az mindig „rosszkor” történik, mert hónapokra előre be vagyok táblázva – magyarázza az énekesnő.

– Természetesen anyuci mindennél és mindenkinél fontosabb, ezért igyekszem most mindent átszervezni az életemben. A Pa-Dö-Dővel és szólóban is fellépek, sokat utazom, de minden buli után hazajövök Budapestre, hogy este egy kicsit vele legyek.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.