Celeb

Radics Gigitől félnek a fiúk

Ocskó Zsolt

Létrehozva: 2013.04.19.

Radics Gigi nem tagadja, számára is hihetetlen az a változás, amelyen keresztülment. A sikeres, talpraesett nő, akivé lett, a fiúk számára is kihívás. Így csak kevesen mernek próbálkozni az énekesnőnél.

A Megasztár óta nem csak a világ nyílt ki Radics Gigi számára, hanem az énekesnő is megnyílt a világ felé. Az egykori félénk, visszahúzódó tini már a múlté. A fotókról egy határozott, ízig-vérig nő mosolyog vissza.

A tizenhat éves lány is úgy érzi, hogy jelentős változáson ment keresztül az elmúlt egy évben.

– A tehetségkutató előtt, ha elmentem valahová, akkor csak megszeppenve álltam a falnál. Nem vegyültem, nem beszélgettem senkivel. Kifejezetten zárkózott voltam. Ezzel szemben most már folyamatosan jár a szám, le se lehet állítani – magyarázta nevetve Gigi, akibe belé sem lehetett volna fojtani a szót, munkatársunk legnagyobb örömére.

Az énekes lány azt is elmondta a Borsnak, hogy a temperamentumos természete ellenére az éjszakai szórakozóhelyekeet elkerüli. Sőt, azt is nagyon megválogatja, hogy hol és kivel bulizik. A diszkók világa egy negatív élmény óta egyáltalán nem vonzza.

– Egyszer már voltam diszkóban fellépni, de olyan érzésem volt, mintha az alvilágban lennék. Akkor és ott eldöntöttem, hogy nem szeretnék ilyen helyekre járni. Inkább a családdal bulizom, de szerintem eljön majd az az időszak is, amikor azt mondom otthon, hogy hadd mehessek el a haverokkal. De akkor sem a diszkó lesz a célállomás, hanem inkább egy salsaklub felé veszem az irányt – ecsetelte bulizási terveit a Megasztár 6 győztese, aki nem csak az éjszakai klubok züllött világára mond nemet, hanem az időnként ott felbukkanó hívatlan udvarlóknak is.

Tény és való, legénynek kell a talpán lennie annak a férfinak, aki Gigit szeretné meghódítani, hiszen a tinilány már saját karrierrel és önálló egzisztenciával bír. Így nem csoda, ha kevesen merik megközelíteni.

– Általában nem mernek közeledni felém a fiúk, olyan mintha félnének tőlem. Ám ha mégis, akkor udvariasan kikosarazom őket, mivel nem szeretnék senkit sem megbántani. Olyan lovagom meg nincs, akit én szemeltem volna ki magamnak – zárta rövidre a témát Gigi, aki a randevúk helyett inkább a karrierjére koncentrál.

Ül a pénzén
A tehetségkutatók felfedezettjeinek többségével ellentétben Radics Giginek nincs oka panaszra. Hónapokra előre tele a naptárja és még így is válogathat a fellépések között. Bár a sok koncert sok pénzt hoz a konyhára, az énekesnő mégsem költekezik.

– Van hol laknom, kaptam nyereménykocsit, és a családom is támogat. Nyilván nem csak nekem van rendszeres bevételem a családi kasszába. Egyelőre nem tudom még kezelni azt a pénzt, de nyilván nem herdálom el, amit megkeresek. Egyébként sem vagyok luxuscikkmániás, nincs is annyi pénzem, meg igényem sem arra, hogy ilyenekre költsek. Talán csak a sminkcuccok érdekelnek valamilyen szinten – árulta el Gigi.
 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17186902_auto_resized.jpg
origo.hu

Presser Gábor és Koncz Zsuzsa árulásai – megszólal Nagy Feró

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27840_resized.jpg?avcount=1715022313
origo.hu

Félelmetes háborús üzenetet küldtek a törökök Izraelnek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17193926_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Íme a négy legmakacsabb csillagjegy mind közül – Köztük vagy?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17192803_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Nagy Ervinnek egy óra is elég volt Magyar Péterből – fontos döntést hozott

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17188602_auto_resized.png
metropol.hu

Közölték a halálhírt Kulcsár Edinával: összeroppant a lelke

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17187841_auto_resized.jpg
vg.hu

Váratlan fordulat: megszólalt a Nemzeti Színház Udvaros Dorottya szerződéséről

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27838_resized.jpg?avcount=1715022313
origo.hu

Németország rendkívüli háborús bejelentése mindent megváltoztat

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17186843_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Azonnali termékvisszahívás: két kedvenc termék is érintett

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27821_resized.jpg?avcount=1715022313
she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27483_resized.jpg?avcount=1715022313
videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27826_resized.jpg?avcount=1715022313
azenkertem.bama.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/3Oi5Rv8H0fofTH7yHZ4uGdEVus0v_Mdd9wstC8VBiOA/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2VhNGU0NjkyYWNkMjQ1NTZiNDBiNTA0Mzg2ZGNjMzg0.jpg
fordulat

Erre nem számítottunk! Egymásra talált a Házasság első látásra két szereplője

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/S6G_YYrWNL0Q-n0C7yMHIlLWBHoeoA9XaXWDr2TincE/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzkwM2Y0NzRkN2U3YTQ0ZDRiNTkwMWE5NTNkN2VmMzQ1.jpg
Emlékezés

Berki Krisztián legmeghatározóbb pillanatai – Két éve hunyt el a médiaszemélyiség