Elkobozták Bieber majmát

kismajom
PUBLIKÁLÁS: 2013. március 31. 17:45
Justin Bieber az utóbbi időben botrányt botrányra halmoz: inzultált egy seriffet, órákat késett koncertjéről, most pedig illegálisan repült új állatával, egy majommal.
Bors

Felcsempészte privát repülőgépére újdonsült kismajmát Justin Bieber, majd Münchenben landolt vele. Fellépő ruháiba bugyolálta az állatot, amit így senki nem vett észre, egészen megérkezésükig. Miután Justin lebukott, büntetőeljárás indult ellene, írja a The Sun.

Egy – az énekeshez közel álló forrás – így nyilatkozott a történtekről:

– Justin teljesen úgy viselkedik, mint valami díva. Elvesztette a kontrollt és egy alternatív valóságban él. Nem gondolta, hogy bajba kerülhet a majma miatt, akivel mindenhová együtt mennek és mindent együtt csinálnak.

A majmot az énekes a 19. születésnapjára kapta zenei producerétől, Jamal Rashid–tól. Azzal nem is lenne gond, hogy ragaszkodik az állathoz, de egy vad állatot nem lehet csak úgy, papírok nélkül egy másik országba vinni, még akkor sem, ha az illető állat gazdája egy ismert popsztár.

A Mally névre hallgató majmot jelenleg megőrzés alatt tartják a hatóságok.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.