Alekosz: az RTL fizethet nekem

üzlet
PUBLIKÁLÁS: 2013. március 13. 07:45
Nagy Alekoszt aligha rázná meg, ha pert vesztene az RTL Klub ellen, hiszen egyre többet keres. Az egykori villalakó ráadásul arra számít, hogy a csatorna kifizeti neki maradék hatmillió forintját.
F. F.

A VV 4 győztese nem aggódik peres ügye kimenetele miatt, szerinte komoly esély van rá, hogy bíróságon kívül megegyezzen az RTL Klubbal. – Folynak a tárgyalások, és úgy gondolom, hogy nagy eséllyel megegyezünk – meséli a Borsnak a görög csődör. – Azt pedig, hogy anyagilag hogyan jövök ki a dologból, szintén biztatónak érzem.

Még az is elképzelhető, hogy a csatorna kifizeti majd nekem az elmaradt hatmilliót, abban pedig biztos vagyok, hogy nem kell visszaadnom a nyereménylakást és az autót sem. A következő tárgyalás inkább formális jellegű lesz, szerintem addigra dûlôre jutunk – magyarázta a tőle megszokott határozottsággal Alekosz.

Az Okostojás egyébként banki és ingatlanos üzletei révén komoly vagyonra számít, és azt mondja, hogy szüksége is van a pénzre, mert barátnőjét, Bettyt ő tartja el. – Negyvenéves koromra szeretnék összegyűjteni 500 millió forintot, hogy ne kelljen utána többet dolgoznom. Pár hónapja kezdtem el ingatlanokkal foglalkozni, lakásokat újítok fel, és profittal eladom, havi szinten egy-kétmilliót már hoznak az üzleteim.

Való igaz, hogy én tartom el a páromat, és azt gondolom, egy férfinak akkor legyen barátnője, ha tudja fizetni a ­ki­adásait. Ha nincs pénze, inkább ne is csajozzon – mondja a nőcsábász, és hozzáteszi, hogy nem fél a közeledő tárgyalástól, amire április 11-én kerül sor. ­Várakozásait azonban keresztbe veri az RTL Klub ­véle­ménye. 

– Én egyelőre nem láttam olyan egyezségi ajánlatot, amely komolyan megfontolható lenne – közölte lapunkkal Kolosi Péter, az RTL Klub programigazgatója.
Alekoszt egyébként azért pereli egykori anyacsatornája, mert amíg szerződése az RTL ­Klub­hoz kötötte, a TV2 Összeesküvők címû mű­so­rá­ban tűnt fel, és ezzel megszegte eredeti szerződését.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.