Az RTL II-n volt látható az I love Gjoni című valóságshow. Az énekes vasárnap este Violettát választotta párjául. A műsor alatt szépen alakult a kapcsolatuk, de a való életben már nem bizonyult sikeresnek a folytatás.
– Azért nyerte meg Violetta, mert ő volt a legőszintébb kisugárzású, és adtam magunknak egy esélyt. Két hónapig szoros barátságban voltunk, aztán rájöttünk, hogy nem működik a kémia. A műsorban minden színesebb volt, gyönyörű sminkek, méregdrága ruhák, de a hétköznapok szürkébbnek bizonyultak – vallotta be Gjoni.
Violetta kutya- és macskatenyésztéssel foglalkozik, ami – ahogy azt a zenész megállapította – életének nyolcvan százalékát teszi ki.
– Sokkal egyszerűbb életet él, mint én, egyszerűen más a ritmusunk. Nem mondanám, hogy szerelmes voltam, de nagyon jó barátok lettünk. A múlt hétvégét is együtt töltöttük, elkísértem egy kiállításra, ahol díjat nyert a macskáival.
A harminchárom éves nő örül, hogy jó barátságban maradtak Gjonival. Az ő szívét ugyan megérintette a zenész, de már kiheverte a szakítást.
– Igen, szerelmes voltam belé, szerettem az érzékenységét és az őszinteségét. A műsor után még két hónapig próbálkoztunk, de végül kiderült, hogy nem működik. Azóta tartjuk a kapcsolatot, és néha találkozunk is – mondta el Violetta, aki a műsor óta sem talált magának partnert. Nem úgy, mint Gjoni. A műsor felvételei óta már két év telt el, a csalódott énekes pedig nem tétlenkedett.
– Azóta van kapcsolatom. Annyit elárulok, hogy egy munka kapcsán találkoztunk Olaszországban. Ez a hölgy kint él és négy-öt hónapja tart a szerelem – nyilatkozta boldogan a romantikus lelkületű albán származású énekes.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.