Úgy tudjuk, a szakításuk oka az volt, hogy kiderült számukra: mégsem illenek össze. Bár szétmentek, ugyanúgy jóban vannak, tudta meg a Bors.
– Adri nem szeretne bővebben nyilatkozni a magánéletéről, de a szakítás tényét megerősíti. Ahogy azt is, hogy jó viszonyban maradtak Bozonttal – mondta Réti Dóra, Nagy Adri sajtósa.
– Annyi dolgunk volt az utóbbi időben, hogy egyszerűen elmentünk egymás mellett. Rájöttünk, hogy mindkettőnknek más az útja – mondta Bozont a TV2 Aktív című műsorának.
A hirtelen szakítás mindenesetre több mint furcsa, hiszen napokkal ezelőtt Adri és Bozont arról beszélt: szeretnének örökbe fogadni egy kiskutyát, sőt már az esküvő és a lehetséges gyermekáldás is szóba került köztük.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.