Celeb

Ördög Nóra elfogadta saját testét

Munkatársainktól

Létrehozva: 2012.05.14.

Régebben az idomait kiteljesítő push-up melltartó volt Ördög Nóra legjobb barátja, de mára úgy fogadta el magát, ahogy van. Ebben műsorvezetői sikerei és boldog házassága is sokat segített.

 

Egy folyamatosan fantasztikus alakú modellekkel dolgozó fotós feleségeként minden bizonnyal képtelenség úgy élni, ha valaki nem elégedett a külsejével. Ördög Nóra esetében ez az eset nem áll fenn, a Csillag születik műsorvezetője ugyanis, bár tisztában van azzal, hogy nem tökéletes, de harmóniában van a testével. Ám ez nem volt mindig így, ahhoz, hogy elégedett legyen a képpel, amit a tükörben lát, tennie is kellett.

– Átformálódott az utóbbi időben a testem. Ahogy nézem a kölyökklubbos felvételeket, tök pufi arcom volt, pedig kilóban nem voltam több, mint most. Életmódváltással átrendeződtek a dolgok rajtam – magyarázta a Lifenetwork TV Egy kávé Szily Nórával című, holnap adásba kerülő műsorában a híresség.

A harmincesztendős sztár korábban egy évtizedig versenytáncolt, akkoriban a sportnak köszönhetően nem volt gondja az alakjával, később ez megváltozott.

– Mindenkinek van a testével gondja. Fura, hogy nekem a versenytánc abbahagyása után jobban előjöttek a problémák. Ott együtt kellett azzal élni, hogy egy falatnyi ruhában ott állok és táncolok. Ott nem jutott eszembe, hogy esetleg nekem szélesebb a csípőm, mint a többieknek, vagy nagyobb a fenekem, mint az átlag. Mondjuk az, hogy kicsi a mellem, végigkísért a kamaszkoromban. A push-up melltartó volt a legnagyobb barátom. Fura módon felnőttfejjel kezdtem el értékelni, hogy ez így van. Szeretem már a mellemet is – mesélte Nóra.

A műsorvezető a Borsnak elmondta, hogy az önbizalmát szakmai sikerei és boldog párkapcsolata mellett az Angyalműhely nevű vállalkozásának köszönheti.

– Szerintem nincs olyan nő, aki tökéletesnek látja magát – nyilatkozza Nóri. – A kérdés, hogy a tökéletlenséget hogyan éljük meg, hogyan kezeljük, apró praktikákkal mit tehetünk ellene, és végül el tudjuk-e fogadni magunkat. Ha sikerül, akkor jól teljesítünk az élet minden területén, a munkában és a párkapcsolatunkban is. Nekem ez sikerült. Régebben volt, hogy nem tetszett, amit a tükörben láttam, ma már megtanultam szeretni az adottságaimat. A Törköly Erika barátnőmmel működtetett közös vállalkozásunk ugyanis nem csak a hozzánk jelentkezőknek, de nekünk is rengeteget segített. Sokan kérdezik például: nem okozott-e bennem gátlásokat, hogy Pali (a műsorvezetőnő férje, Nánási Pál – a szerk.) az ország leggyönyörűbb meztelen nőit fotózza. A válaszom erre az, hogy nem. Sőt! Ennél nagyobb bók nem is kell, hogy ennyi tökéletes nő közül mégis engem talál a legszebbnek. 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27865_resized.jpg?avcount=1715099710
origo.hu

Magyar diákokat fenyegettek meg iszlamisták

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27864_resized.jpg?avcount=1715099710
origo.hu

Magyar Péteren röhög a fél internet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17194936_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Erre nem számítottunk! Egymásra talált a Házasság első látásra két szereplője

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17187841_auto_resized.jpg
vg.hu

Váratlan fordulat: megszólalt a Nemzeti Színház Udvaros Dorottya szerződéséről

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17196899_auto_resized.jpg
ripost.hu

Till Attila kitálalt a Ripostnak: ez történt valójában az Ázsia Expressz forgatásán

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17192803_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Nagy Ervinnek egy óra is elég volt Magyar Péterből – fontos döntést hozott

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27869_resized.jpg?avcount=1715099710
origo.hu

Putyin kiadta a parancsot, az atomfegyverekről van szó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17186843_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Azonnali termékvisszahívás: két kedvenc termék is érintett

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27859_resized.jpg?avcount=1715099710
magyarnemzet.hu

Gyurcsányék kezén a Városháza: Nemes Gábor DK-tagként a munkavállalókkal ellentétes oldalra állt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27821_resized.jpg?avcount=1715099710
she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27483_resized.jpg?avcount=1715099710
videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27828_resized.jpg?avcount=1715099710
azenkertem.beol.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/vAN17NyJv_X7GK6pXVopvcfgtRDFF0ZR0eg9UxTJ5jc/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzA5NGU0NTliMmM2NDQwZjQ5YzRmNjEwODZiMTFkMDll.jpg
Gyilkosság

Curtis kifakadt: "Mégis mi kell ahhoz, hogy a bíróság lásson?!"

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/B0aDEZO3Oph8jHBgQGNbGvOKmjbqwO5Ke6OGurwRP9k/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50Lzg3NDVlYTk0MzRjYjQ3NjBhM2ZjNjM5NzNmNWRmZTZl.jpg
Szerelmi vallomás

„Hálás vagyok az univerzumnak, hogy egymáshoz sodort minket az élet” – megmutatta piszok jóképű vőlegényét Sydney van den Bosch