Ibolyának rengeteg problémája volt az elmúlt négy évben. A pechszériája azzal kezdődött, hogy a Casting minden című filmért nem kapta meg a gázsiját. Mivel számlát állított ki, a be nem folyt összeg után az APEH követelte tőle az adót, amit az énekesnő nem tudott kifizetni.
Bírósági tárgyalások sora következett, de a pénzét sosem kapta meg, viszont fél évvel ezelőtt felszámolták a cégét. Anyagilag padlóra került, közben napvilágot láttak a nem hétköznapi szerelmi ügyeiről szóló újságcikkek is. Ibolya érzékeny ember lévén nem sokáig bírta a rá nehezedő nyomást, megromlott az egészsége. Hónapokig alig lehetett hallani róla, sokan talán már le is mondtak a vadóc lányról. Ibolya azonban állítja, korai még leírni.
– A szakma egyik nagy öregjének köszönhetően újra talpra álltam! Hajnal Gábort minden zenész ismeri, ő volt többek között a P. Mobil, a Piramis plusz és a Slamo menedzsere, emellett lassan négy évtizede foglalkozik koncertszervezéssel – büszkélkedik új mentorával Ibolya. – Én kerestem meg őt, hogy segítsen visszaterelni a helyes útra a karrieremet, mert az elmúlt időszakban igen rosszul alakultak a dolgaim. Szerencsére igent mondott, és azonnal megtaláltuk a közös hangot.
Az első közös munkánk eredménye még az idén hallható lesz: új lemezzel jelentkezem, a nyáron pedig az ország több pontján találkozhatnak velem azok, akik szeretik a dalaimat – magyarázza Ibolya, aki biztos benne, hogy a jövőben többet hallhatunk majd róla. – Eddig ritkán nyilatkoztam a lapoknak, de most megfogadtam, hogy sűrűbben hallatom a hangom. Akkor talán nem jelenik meg rólam olyan cikk, amely féléves sztorit mesél el úgy, mintha friss lenne.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.