Kimerült anyákba rúgnak bele a Facebookon

Nektek írom most a levelemet, mivel folytattam egy kísérletet, amivel bebizonyíthatom, hogy az emberek mennyire nem empatikusak a társadalmunkban.

Az utóbbi időben döbbenten figyelem a szuperanya projektet, ami mindent és mindenkit megfertőz kicsit. Elhűlve olvasom az okoskodókat, azokat, akik az empátia teljes hiányában szenvednek, és azon anyákat, férjeket és ismerősöket, akik rúgnak még kettőt a fáradtságtól teljesen kimerült anyákon.

Sokan vannak egyedül. Sokan magányosak, olykor tehetetlenek. Ilyenkor merészkedünk mi mind fel a közösségi oldalakra támogatásért, elismerésért, tanácsért vagy csak kikapcsolódni.

Történt egy napon, hogy belebonyolódtam egy baráti vitába, amiben a különböző anya-/ember típusokat elemeztük két kedves barátnőmmel. Szerintem a közösségi médiában magasabb számban vannak azok az emberek (nem anyák), akik elfogadóbbak az otthoni anyukákkal szemben. Egyik barátnőm szerint csak a nőkkel van gond, mert nekik erős és bántó véleményük van különböző szituációkról. A csupaszív, naivabb barátnőm mindenkiben a legjobbat látja, szerinte kiadhatod a bánatod, mert meghallgatnak és támogatnak. Van néhány elenyésző troll, de lényegében megnyugvást találhatsz a közösségi médiában.

Két altatás között kitaláltam, hogy keresek egy Facebook csoportot, ahol alacsony számban lehetnek anyák, a csoport lényegében a panaszokról és mások meghallgatásáról szól. Leírtam előző napomat kissé „drama queenre” véve a figurát, de ha elolvassátok, látjátok, hogy ez egy anyának nem fejreállós nap, inkább egy feszített tempós, „szar" nap.

A posztom után megdöbbentő felfedezést tettem... Kezdenek kihalni az emberek, helyette egy egészen új faj indult kifejlődésnek. A kritikusok csoportja, akik vadidegent nem kímélve vágják a kést az első jöttmentbe egy olyan csoportban, ahol elvileg a segítség és az empátia az alappillér...

Mindenki vonja le a kötelező konzekvenciát magának, és figyeljetek egymásra!

Képekben csatoltam a gyöngyszemeket, egy órát adtam minderre, amíg a lányom aludt. A hozzászólásokat kikapcsoltam, az adminoktól engedélyt kértem az elhozatalra, de a csoport nevét nem engedélyezték, hogy megadjam...

Íme, a posztom, amit kitettem:

„A tegnap napomat csak mára sikerült igazán feldolgozni...

Egész éjjel rajtam forgott a kislányom, mert fogzik, kb. 2 hete nem aludtam egy egészséges 3 órát egyhuzamban. A gyümis zabot, ami a kedvence, úgy döntött, hogy úgy eszi meg, hogy szétkeni az asztalon és lenyalja, mindezt addig, amíg feltettem a brokkolit főni ebédre, 2 lépésre a gyerektől. Összetakarítottam mindent, elmosogattam, kaja be a sütőbe, egy óra séta alatt ki is sül, minden szupi. Semmi baj, majd megiszom a jéghideg kávémat, ha hazaértünk... harisnya,body, nadrág, pulcsi, kábát, cipő... rotty... kurvajó.... elölről...

Lementünk sétálni egy ismerős anyukával és a kisfiával. Hozzánk csapódott egy másik ismerős anyuka is, a lányom nem volt hajlandó elengedni a kezét... azt játszotta, hogy ő az anyukája... az, köszi...

Hívott a férjem, hogy hibát észlelt a net társaság, 5 perc múlva itt lesznek nálunk, csak 2 hét múlva van új időpont. (Rohanok haza a gyerekkel, miután sikeresen leválasztottam nagy ordítás árán az idegen anyukáról, akit örökbe fogadott), harmadik emeletre fel, 2 szatyorral, gyerek, babakocsi, pelenkázótáska. Beléptünk a lakásba, a brokkolitól enyhe fingszag, a gyerek pelenkájától enyhe szarszag... sűrű elnézések közepette kitártam az ablakot, kivettem a kaját a sütőből.

A lányom fél az idegenektől, főleg a férfiaktól, úgyhogy hordozóban magamra kötöttem, előre tudtam, hogy a karom nem fogja bírni. 12 kg... megszereltek mindent, elmennek, megebédeltetem a gyereket, peluscsere, elaltatom. Először leülök telefont nyomkodni, nincs net. Bekapcsolom a tv-t, az sincs. Felhívom a társaságot, semmi. 13- kor visszahívnak, gondolták, hogy valamit elrontottak, újak a cégnél. Visszajönnek. „Ha most felcsengetitek a gyereket, megölök mindenkit... fél 3-tól jöhettek”. Jöttek, benyomtak egy gombot és elmentek.

Délután megérkezett a férjem, elment edzeni, hazaért, levitte a kicsit sétálni a mamával, hogy nyugodtan ki tudjak porszívózni, kádat, csapot,vécét súrolni, felmosni... Ahogy végeztem, meg is száradt a kő, jöttek a férjemék, aki halkan megjegyezte, hogy sajnálja, hogy ma este nem sütöttem kenyeret és gofrit, de megérti ha most egy kicsit csak meresztettem a picsámat egész nap... Akkor jóvanakkor...️”

(A férjem nagyon segítőkész, remek apa, és a fentit úgy értette, hogy szerencsére tudtam pihenni kicsit... szerinte. )

Íme, a reakciók (katt a képre, galéria nyílik).

Niki