A cukorbetegséggel küzdők számára nem ismeretlen állapot a diabéteszes láb, hiszen a betegség egyik jól ismert és igen veszélyes szövődményéről van szó. Ennek ellenére sokan vannak, akik nem törődnek a kezdeti tüneteivel, mivel vagy még nem zavarják őket a mindennapokban, vagy nem is sejtik a diabéteszes láb elváltozás jelentőségét. Pedig dr. Porochnavecz Marietta, a Cukorbeteg Központ diabetológusa a terápia mielőbbi megkezdését hangsúlyozza, ugyanis ez az állapot könnyen a végtag elvesztésébe is kerülhet.
A diabéteszes láb a cukorbetegség okozta ér-és idegkárosodás következtében jön létre. A tartósan magas glükózszint miatt ráadásul jelentősen megnő a fertőzésveszély is, ami csak tovább súlyosbítja az illető állapotát. A szindróma legsúlyosabb szövődménye a nem gyógyuló, gyakran kiújuló sebek, fekélyek kialakulása. Hátterében ún. perifériás neuropátia mutatható ki, ami a cukorbetegek kb. 70 százalékánál fennáll. A Magyar Diabetes Társaság irányelve alapján minden diabetes mellitusban szenvedő betegnél a diagnózis felállításakor meg kell vizsgálni a lábat és azt követően évente. Természetesen tünetek jelentkezése esetén minél előbbi szakorvosi vizsgálat javasolt, melynek során különböző tesztek segítségével megállapítja a diagnózist és az idegkárosodás mértékét.
"Nagyon fontos, hogy már a kezdeti tünetek jelentkezésekor orvoshoz forduljon a beteg, ugyanis az állapot gyorsan romolhat és veszélyes szövődmények alakulhatnak ki. Sajnos eleinte nem mindenki tulajdonítja a panaszokat diabéteszes láb szindrómának, pedig a láb bizsergése, bőrkeményedések, zsibbadások, paradox fájdalomérzés mind a problémára hívhatják fel a figyelmet"- mondja dr. Porochnavecz Marietta, a Cukorbeteg Központ diabetológusa.
A diabéteszes láb főbb tünetei
A diabetológus elmondta, hogy a probléma amellett, hogy lábamputációhoz vezető diabéteszes fekélyt (elsősorban a lábujjaknál, talpon) is eredményezhet, a lábboltozatot olyannyira eldeformálhatja, hogy a beteg egyre nehezebben tud mozogni, mivel egyenetlenné válik a talpra és az ujjakra nehezedő nyomás. Egy idő után a beteg járásképtelenné válik.
Az első és legfontosabb lépése a megelőzésnek a vércukor beállítása, hiszen a magas glükóz szint folyamatosan rontja a beteg állapotát. Ebben nagy segítségére van a diabetológus szakember mellett a dietetikus, aki személyre szabott táplálkozási javallatokkal szolgál. Neuropátia esetén lehetőség van egyéb gyógyszeres/fájdalomcsillapító kezelésekre is. Amennyiben a diabéteszes betegnél a talpon, lábujjakon fekély is kialakul, fontos szerepe van még a sebész/angiológus orvosoknak, valamint szükség esetén gyógytornásznak is.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.