Egyre több tudományos bizonyíték támasztja alá a halláscsökkenés és a depresszió kapcsolatát. Egy korábbi, az amerikai népesség körében végzett több éves tanulmány eredménye szerint a kiváló hallással rendelkező felnőttek körében 5 százalék a depresszió aránya, a saját bevallás szerint jó hallású embereknél ez az arány 7 százalék, míg a kisebb-nagyobb halláscsökkenéssel élőknél több mint 11 százalék.
Általánosságban elmondható, hogy a nőknél gyakoribb a depresszió, mint a férfiaknál, és annál elterjedtebb, minél nagyobb mértékű a halláscsökkenés – kivéve a siketek körében. Érdekesség, hogy a 70 év felettieknél a kutatók nem találtak kapcsolatot a depresszió és a csökkent hallás között.
Az Amerikai Pszichológiai Társaság 123. közgyűlésén elhangzott egyik előadás szintén a hallásromlás és a depresszió, valamint egyéb kognitív rendellenességek összefüggéseit tárgyalta. Az előadásban számos tanulmány eredményét emelték ki, melyek szerint a kezeletlen halláskárosodás a fokozatos rosszabbodással párhuzamosan gyakran vezet mentális betegségek – depresszió, szorongás, szellemi hanyatlás (demencia) - kialakulásához. Az egyik kutatási eredmény arra hívta fel a figyelmet, hogy a kezeletlen halláscsökkenéssel élők körében a depresszió, illetve a szomorúság kialakulásának rizikója 50 százalékkal nagyobb, mint a hallókészüléket használók esetében.
Nagyon sok hallássérült ember szenved csendben, és komoly erőfeszítésükbe telik, hogy kapcsolatban maradjanak a körülöttük élőkkel, és ne szigetelődjenek el. Gyakran éreznek haragot, frusztrációt, és szorongást. Őket mindenképpen bátorítani kell, hogy keressenek segítséget a hallásproblémájukra, és viseljenek hallókészüléket. Fontos, hogy bekapcsolódjanak a közösségi életbe, mert így kerülhető el a csökkent hallásukból eredő szellemi hanyatlás és mentális betegségek kockázata.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.