Ne hallójárat gyulladással kezdődjön a nyaralás!

hallójárat gyulladás
PUBLIKÁLÁS: 2016. július 15. 09:00
Ahogy elkezdődik a strandszezon, úgy szaporodnak a hallójárat gyulladásos esetek is. Ahhoz, hogy a fülfájás ne tegye tönkre a nyarat, csak néhány apróságra kell odafigyelni, de azokra igazán! Segítségükkel megelőzhető a baj.

Ahogy elkezdődik a strandszezon, úgy szaporodnak a hallójárat gyulladásos esetek is. Ahhoz, hogy a fülfájás ne tegye tönkre a nyarat, csak néhány apróságra kell odafigyelni, de azokra igazán! Segítségükkel megelőzhető a baj.

Fülünk igazán érzékeny műszer, sokan tán nem is gondolnák, milyen apróságok betegíthetik meg. Ráadásul a hallójárat gyulladásos megbetegedései a hallásunkat is veszélybe sodorhatják, így mindent meg kell tennünk annak érdekében, hogy ezeket elkerüljük, még akkor is, ha épp a nyár örömeit élvezzük a strandon.

A hűsítő víz veszélyeket rejt

Aki már dugta a fejét víz alá, tudja, hogy a fülbe kerülő folyadék igencsak kellemetlen érzést okoz. Az azonban talán nem köztudott, hogy a nyári melegben felmelegedett, strandolásra alkalmas vizekben elszaporodnak a kórokozók, melyek gyulladást okozhatnak a hallójáratban.

"Strandolás közben víz juthat a fülbe, amely ha hosszabb ideig a hallójáratban marad, akkor feláztathatja a bőr felszínét, és ezáltal szabad utat engedhet a gombáknak, baktériumoknak. Vannak emberek, akik hajlamosabbak lehetnek a hallójárat gyulladásos megbetegedésekre. Azok számára, akik gyakran járnak uszodába, vagy sokat strandolnak, érdemes egyedileg gyártatni füldugót, ami teljesen lezárja a hallójáratot vagy használjanak úszósapkát. Mindkét módszer segít meggátolni a víz fülbe jutását.A füldugó használata esetén előfordulhat, hogy a hallójáratban képződő fülzsírt óhatatlanul benyomjuk a hallójárat belső részeire, ezért használat előtt erre legyünk tekintettel. További hatásos módszer lehet, ha fürdés előtt kevés (1-2 csepp) paraffin- vagy babaolajat csepegtetünk a fülbe, hogy védőrétegként gátolja a bőr felázását"– tudtuk meg dr. Modok János fül-orr-gégésztől, az Ezüstfény Klinika szakorvosától.

ful1_640jpg

Magunknak is okozhatjuk a bajt

Az első ballépést azonban otthon is megtehetjük a hallójárat gyulladás felé, méghozzá a jól megszokott fültisztítással. A sokak által csak „fülpucipálcának” nevezett fültisztító pálca az egyik legveszélyesebb dolog, amivel kárt tehetünk fülünkben.

"Gyakran fülpiszkálóval is megsérthetjük a hámréteget, ilyenkor könnyebben elszaporodhatnak a kórokozók. A gyulladást gyakran előzi meg enyhe viszketés, ezt követően váladék képződhet és a hallójárat is beszűkülhet, valamint heves, lüktető fájdalommal járegyütt. Gyakran kísérheti fülzúgás és halláscsökkenés a gyulladást. – mondta el dr. Modok János fül-orr-gégész, aki beavatott minket a helyes fültisztítás módjába is. - A hallójárat külső részén termelődő fülzsír természetes védelmet nyújt a hallójárat bőrfelületeinek, ezért nem szabad fülpiszkálóval maradéktalanul eltávolítani. Fülpiszkálóval kizárólag csak a fül külső részét tisztítsuk, sose nyomjuk be a hallójáratba, mert anélkül hogy észrevennénk, könnyen megsérthetjük a hámréteget!" – tájékoztatott minket a szakorvos.

fultisztito palcika

Ne próbálkozz otthoni kezeléssel, irány az orvos!

A fülfájás nem játék, nem egyik pillanatról a másikra alakul ki és megfelelő kezelés nélkül lehet, hogy enyhül egy kicsit, de nem gyógyul meg magától. Sőt, egy makacs gyulladás a hallásunkat is veszélybe sodorhatja! Éppen ezért, ha úgy érezzük, nincs minden rendben a fülünkkel, azonnal forduljunk szakemberhez.

"A vizsgálat után, a kezelés során az orvos kitisztítja a hallójáratot, speciális szívó készülék segítségével eltávolítja a felgyülemlett váladékot és hámtörmeléket majd ezután gyulladáscsökkentő gyógyszeres gézcsíkot tesz a fülbe" – ismertette a kezelés menetét dr. Modok János, az Ezüstfény Klinika szakorvosa, aki arról is beszélt, hogy mivel tudjuk segíteni gyógyulásunkat és mivel nem. - "A hallójárat gyulladás enyhítésére a hideg borogatás hatásos, azonban nem minden fülfájásnak tesz jót ez a módszer. A hallójárat gyulladásnál a hűtés, míg a középfülgyulladásnál a melegítés segítheti a gyógyulást. Fontos tehát diagnosztizálni, hogy milyen típusú gyulladás áll a panaszok hátterében. Ettől függően hűtjük vagy melegíthetjük a fület, de ellentétes módszer alkalmazása sajnos csak olaj a tűzre. Amikor telefonon felkeresnek minket és tanácsot kérnek, hogy mit csináljanak, amíg eljutnak orvoshoz, pont ezért nehéz javaslatot tenni, mert látni kell a megbetegedett fület, hogy meg lehessen állapítani, melyik típusú gyulladás alakult ki. Mikrobiológiai tenyésztés segítségével azt is könnyen megállapíthatjuk, hogy bakteriális vagy gombás fertőzés alakult-e ki, hiszen ezeket is fontos elkülöníteni a megfelelő kezelés megválasztásához. Más-más kezelés szükséges ugyanis a különböző típusú fertőzések esetén, egy gombás fertőzés antibiotikumos kezelése a gyógyítás helyett csak fokozza a panaszokat"– mondta a fül-orr-gégész.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.